A zombori Zelenilo kommunális közvállalat nyerte meg Bács helyi önkormányzatának közbeszerzési pályázatát, így ez a cég emelhet szélvédő övezetet Bács község köré. Az erről szóló megállapodást Dragan Stašević, Bács község képviselő-testületének elnöke és Miodrag Pupovac, a Zelenilo igazgatója írta alá.
Az elkövetkező három hétben a zombori közvállalat dolgozói körülbelül három hektáros területen összesen 3600 facsemetét ültetnek. Ebből 1696 hársfát, 675 kőrist, 310 törökmogyorót és 970 gledícsiát.
– Számunkra ez a munka kitűnő referencia és ajánlás a továbbiakra, hiszen egyéb piacokon is meg szeretnénk jelenni, és Zombor városon kívül is terjeszkedni kívánunk. Eddig Verbászon, Kúlán és Apatinban is végeztünk szolgáltatásokat, és bízunk abban, hogy minőségi munkával távolabbra is terjeszkedhetünk. Egyben reméljük, hogy a gazdasági mellett Zombor és Bács egyéb kapcsolatai is bővülnek – nyilatkozta a Zelenilo igazgatója.
