A zentai Locator Város- és Környezetvédő Egyesület az idén is számos akcióval igyekszik felhívni a legkisebbek figyelmét a környezettudatos életmód fontosságára. Az egyesület aktivistái a gyermekfesztiválon és a többi hagyományos zentai rendezvényen való részvételen kívül Öko Peti és Öko Panni címmel rajzfilm készítésébe is belevágott. Szabados Viktor, a rajzfilm szerzője napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az animáció előzetes változatát már bemutatták a felsőhegyi általános iskolában és egy előadás-sorozat keretében is. Most a kisfilm felújítását tervezik, amit el szeretnének juttatni a község összes iskolájába. A rajzfilmet játékos, a gyermekek számára közérthető módon mutatnák be, hogy a hétköznapi életben miképpen nyilvánulhat meg a környezettudatos gondolkodás.
A zentai környezetvédők úgyszintén a környezettudatosság népszerűsítése jegyében pillepalack-tömörítő eszközöket adományozott két-két zentai iskolának, illetve óvodának. Az akció kapcsán Viktor elmondta, hogy ezekkel az elektromos, illetve mechanikus berendezésekkel a gyermekek is könnyen összetömöríthetik a műanyag palackokat, amelyek így még kisebb helyet foglalnak el az erre szolgáló konténerekben. Szepesi Zoltán, a Locator elnöke szerint ezzel új életet sikerült lehelni az egyesület által már eddig is népszerűsített újrahasznosítási akciókba, valamint ezzel a gyermekeket is motiválni tudják arra, hogy odafigyeljenek környezetük tisztaságára. Az akció folytatásában a Locator aktivistái ismeretterjesztő előadások megrendezését tervezik azokban az iskolákban, ahol ezeket a palacktömörítőket elhelyezték, ezenkívül természetesen ellátogatnak a többi iskolába is, ahol előadásokat rendeznek a téma kapcsán.
Az egyesület távlati tervei között egy, a város területén lévő terület örökbefogadása is szerepel – mesélte a Locator két vezető aktivistája, s elmondták, hogy egyelőre még nem döntöttek arról, hogy konkrétan melyik területről is lenne szó, illetve hogy miképpen is történne e lokáció örökbefogadása, rendben tartása. A Tisztítsuk meg Zentát! akció keretében az idén folytatódik a locatorosok és a zentai búvárok együttműködése is – mondta az egyesület elnöke.



