A hétvégén Zenta szívében sétálva nem egyszer találkozhattunk a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákjaival, akik csütörtökön érkeztek városunkba. A harmincegy diák és négy kísérő pedagógus a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott Határtalanul elnevezésű program keretében, cserekapcsolat megvalósítása céljából látogatott el a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulóihoz. A hódmezővásárhelyiek érkezésük napján megismerkedtek Zenta nevezetességeivel, a délutáni órákban pedig egy kicsit kertészkedtek is a tehetséggondozó udvarában, s elültették a magukkal hozott rózsatöveket és virághagymákat. A látogatásuk ideje alatt a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulói részt vettek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára rendezett ünnepségeken is, még színesebbé téve fellépésükkel a rendezvénysorozatot. A vendégek ezenkívül megtekintették a Zentai Csata Emlékkiállítót és az 1697-ben lezajlott ütközet emlékhelyét, ahol egy rendhagyó történelemóra keretében felidézték a Magyarország és Európa számára is jelentős csata történéseit.
A vendégek barátságos kosárlabda-mérkőzést is játszottak a bolyaisokkal, valamint ellátogattak Palicsra, Péterváradra és Topolyára. A zentai tehetséggondozó gimnázium tanulói a tervek szerint áprilisban látogatnak el a magyarországi testvértelepülésre.



