Gyertyaszentelő Boldogasszony napján Bezdánban gyertyás körmenettel kezdődött a szentmise, amelyet ft.Zelity Mihály bezdáni plébános és Sztrikovits János, bezdáni származású, nyugalmazott plébános vezetett. Az ünnepi szentmise keretében adták át Szrikovits János főesperesnek a Keskenyúton Alapítvány díját, amelyet 2013 óta azoknak a személyeknek ítélik oda, akik kutatják az 1944–45-ben történteket, ébren tartják az emlékezést, és a kegyeletadáson részt vesznek. A nyugalmazott plébánost Nevada Éva, az isterbáci vérengzés emlékműsorainak szervezője méltatta, a díjat pedig Ternovácz István, az Újvidéki Rádió szerkesztője adta át, aki 2017-ben az 1944–45-ös délvidéki magyarirtás kutatójaként, krónikásaként végezett felbecsülhetetlen munkát.
A gyertyaszentelő szentmise Bezdánban (Kabók Erika felvétele)
Sztríkovits János nyugalmazott plébános köszönőbeszédében elmondta, ez az elismerés mindannyiunknak szól, azoknak is, akik meghaltak, és azoknak is, akik túlélték, az összetartozás, a keresztény hit az, ami összeköt minket.
Cseresnyés Kis Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány kuratóriumának elnöke kérdésünkre elmondta, hogy az alapítvány 2013 óta ítéli oda ezt az elismerést, azzal a szándékkal, hogy az emlékezést ébren tartsák, mert a magyar történelemnek, megítélése szerint, ez egy fontos eseménye, amiről nem szabad megfeledkezni.
–Legfőképpen az emlékezés megőrzését, az áldozatok emlékének az ébren tartását és az ismeretterjesztést nagyon fontos feladatunknak tartjuk. Azért azt tudni kell, hogy ez hiányzik a magyar történelemből, csupán néhány sorban szerepel a történelemtankönyvekben. Generációk nőttek úgy fel Magyarországon és sajnos itt, a Délvidéken is, hogy nem tanulták ezt, csak a szóbeszéd, a családok adták tovább ezt a történetet. Ez egy nagyon fontos, tragikus eseménye a történelemnek, amiről beszélnünk kell, hiszen itt hősök haltak meg. Hősökké váltak, mert ártatlanul végezték őket ki, özvegyek, árvák maradtak itt, a Délvidéken, akik ennek a terhét hordozták egész életükben. Rájuk emlékezni kell – mondta a kuratórium elnöke.
Bezdánban 1944. november 3-án kezdődött a megtorlás. A jelszó az volt, „a bölcsőig kiírtani mind”. Nevada Éva a vérengzésekről a következőket mondta nekünk:
Sztrikovits János nyugalmazott plébános szolgálatának legnagyobb részét Újvidéken töltötte (Kabók Erika felvétele)
– Járták a falut, és az utcán lévő embereket behajtották a sorba, majd terelték őket a közeli tanyavilág, Isterbác felé, és ott aztán harmonikaszó mellett megölték. Dróttal összekötözték őket, és aztán megölték még a 14-15 éves gyerekeket is. Egy édesapa a 14 meg a 18 éves gyerekét átölelve, összekötözött kézzel halt meg – mesélte az emlékműsorok szervezője.
A tetemeket vagy a hozzátartozók vagy a hatóságok által kirendelt helybeliek temették el ott, az isterbáci legelőn. Csak vékony földréteg került a tetemekre. A hozzátartozók hiába kérték a hatóságot, hogy engedélyezze halottaik tisztességes eltemetését, ezt elutasította. Csak 1945. március 27-én került erre sor, amikor már járványveszély fenyegetett. A holttesteket bevitték az Alsó temetőbe, három párhuzamos árkot ástak és abba temették el az ártatlanul kivégzett magyarokat meg németeket. A Keskenyúton Alapítvány kitüntetettje így emlékezik erre:
-- Mint kisgyermek arra emlékszem, hogy három hosszú gödörsor volt kiásva. Ide helyezték le és temették be a kivégzetteket. Akkor Vajta Lajos tisztelendő atya volt, aki – mintha most is látnám – ment ott a sírok mellett, és a kiásott gödörnél szentelte be őket. Rágta a szája szélét, mert arra gondolhatott, hogy ő is áldozat lehetett volna, de elvitték Zomborba, a Krónics palotába – mondta.
Bezdán az egyetlen olyan falu, ahol a tömegsírba eltemetett, ártatlanul kivégzett magyarok végül a temetőben nyugszanak. A hatalom utasítása ugyanis az volt, hogy a népirtásnak nyoma nem maradhat, ezért a tömegsírok fölé autóbusz-állomást, piacteret és egyebet építettek.
