2024. május 8., szerda

Barátkozásra, társalkodásra ösztönözni

Lezajlott a tizenegyedik Kolbászfesztivál Magyarittabén

Magyarittabén, a XL. Ittabéi Téli Találkozók keretében szombaton rendezték meg a tizenegyedik Kolbászfesztivált a Deák Ferenc Kultúrotthon előtti téren. A kezdeti esős, majd borongós idő ellenére sok volt az érdeklődő.

Ez a gasztronómiai rendezvény beépítette magát az Ittabéi Téli Találkozókba, és mintegy háromszáz embert hoz össze a környékről versenyezni és barátkozni.

– Ma is az volt a célunk, hogy megmozgassuk az embereket, hogy barátkozásra, társalgásra ösztönözzük őket. Igaz, hogy ez a rendezvény verseny, de ma már a legtöbb résztvevő nem az elismerés miatt jön, hanem azért, hogy ismerkedjen, társalogjon, és eltöltsön itt egy kellemes délutánt – hallottuk Kerekes József tanácselnöktől.

Magyarittabé fogyatkozó magyar közösség, ezért minden esemény fontos, ami összehozhatja az itt élőket.

Sokakat megmozgatott a rendezvény (Fotó: Vidács Hajnalka)

Sokakat megmozgatott a rendezvény (Fotó: Vidács Hajnalka)

– Tudjuk, hogy milyen kicsi közösség vagyunk, ezért arra törekszünk, hogy minél több rendezvényt megszervezzünk, hogy összekovácsoljuk azt a csöpp magyarságot, amely itt maradt, Azt hiszem, hogy egy-egy ilyen tartalmas program mindenkinek jólesik a téli hónapokban – hangsúlyozta Patai Attila, a magyarittabéi helyi közösség alelnöke.

A rendezvényen részt vett a magyarországi Békés város küldöttsége is. A harmadik falutelepítés során, 1786-ban, 44 békési család költözött Magyarittabére. Polgár Zoltán alpolgármester elmondta, hogy a két település között 2006 óta van testvértelepülési kapcsolat.

– Magyarittabével egy nagyon régi, több évtizedes kapcsolatunk van, és ez az elmúlt öt-hat évben még szorosabbá vált. Igyekszünk eleget tenni a helyiek minden meghívásának, mert ők is eljönnek mihozzánk – mondta Polgár Zoltán.

A helyi nyugdíjas-egyesület rendszeres résztvevője ennek a rendezvénynek. Mint tagjai elmondták, számukra fontos a találkozás és a barátkozás, de nemcsak a helyiekkel, hanem a tordaiakkal és a muzslyaiakkal is.

– Amikor csak tehetjük, összejövünk, hetente kétszer kártyázunk itt, a felújított kultúrotthonban. A többi napon otthon vagyunk, és várjuk a következő találkozást. Az asszonyok, amint kitavaszodik, hétfőnként csigatésztát készítenek a helyiek rendezvényeire. Jó, hogy vége a járványidőszaknak, és ismét összejöhetünk. Járunk teadélutánokra is, mi is szervezünk, illetve többször szerveztünk Éjszakai mulatót is Dukai Istvánnal – hallottuk a nyugdíjas-egyesület titkárától.

Nyitókép: Sokakat megmozgatott a rendezvény (Fotó: Vidács Hajnalka)