Nem sok délvidéki személyről mondhatjuk el, hogy Róma szentté vagy boldoggá avatta. Ha minden a szándékunk és a reményeink szerint halad, akkor hamarosan történni fog ilyesmi.
Erdő Péter magyar prímás kezdeményezésére ugyanis 2011 óta folyamatban van hét magyar ferences szerzetes boldoggá avatása, s köztük található Körösztös Krizosztóm újvidéki rendházalapító rendfőnök és társa, Kovács Kristóf testvér.
Mindketten Újvidéken a nagy magyarirtásban estek áldozatul 1944 végén, haláluk napját csak körülbelül lehet meghatározni. Sorsukról hitelesen tanúskodott 1990 őszén a szegedi rendházban rendtársuk, a hosszú életet megért Mihály atya, akit két társával és sok más újvidéki polgárral együtt tereltek a folyamőrség kaszárnyájába a város „fölszabadítása” napján, október 23-án.
Krizosztóm halálának körülményeiről szinte semmi bizonyosat nem tudni, annyi azonban kétségtelen, hogy a rendházat kiürítő partizánok, miután a többiekkel együtt ő is levánszorgott az utcára, s látható volt, súlyos beteg, közölték vele, hogy visszamehet. Válasza azonban az volt, hogy csak akkor marad, ha a többiek is. Maradt hát.
Kristóf azok közé került, akiket a fegyveresek a folyamőrségből áttereltek a Dunán és gyalogmenetben elindították őket India (Inđija) felé. Útközben őt folyton gúnyolták és kínozták éppen pap mivolta miatt, amit sztoikusan elviselt, sőt, a környezetében lévők előtt kifejtette, készségesen vállalja a mártíromságot is. Mielőtt kilehelte lelkét, csak ennyit közölt: Sic debuit esse. Így kellett lenni.
Egyik mártírunk teteme sem került elő. Sorsukról elég sok dokumentum készült. Legutóbb a Duna TV stábja az idén készített egy dokumentumfilmet, olyan személyeket kérve közreműködésre, akik kutatták a történteket. A filmen közreműködik Kálmán Peregrin ferences atya, a boldoggá avatási folyamat viceposztulátora, Harmath Károly atya, az újvidéki rendház főnöke és Matuska Márton, a délvidéki vérengzés egyik kutatója. A filmkészítés stábja: Hídvégi Igor rendező, Farkas Katalin szerkesztő és Kovács Róbert operatőr.
A csaknem félórás összeállítás vetítésének ideje vasárnap, július 29., délelőtt 11 óra 30 perces kezdettel lesz.
A műsort megismétli a Duna World augusztus 3-án, pénteken délelőtt 9 óra 10 perckor.
