A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megnyílt a VMMI és a Hagyományok Háza Hálózat által az idei év folyamán megrendezett kézműves tanfolyamokon készült alkotásokat bemutató kiál...
Vajdaság
Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el!
Hétfőn a Versecre látogatott el dr.
A hétvégén furcsa jelenségre figyelhettek fel a szabadkaiak, ugyanis minden előzetes bejelentés nélkül lámpaoszlopokhoz zárt elektromos rollerek jelentek meg a városban. A járművek mellett egy hasz...
A Topolyán megtartott állásbörzén a védelmi minisztérium képviselői az önkéntes katonai szolgálattal kapcsolatban adtak tájékoztatást az érdeklődőknek, illetve arról, hogy hogyan lehet valaki hivat...
Fennállásának huszonharmadik évfordulóját ünnepelte szombaton a pirosi Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, amely fontos szerepet tölt be a helyi magyarság életében. Az elmúlt évek során több...
Szombaton Kolbászfesztivált tartottak a bácskertesi-kupuszinai futballpályán. Közel harminc csapat vett részt a helyi közösség szervezésében megvalósult, látványos versenyben.

