Villámgyorsan bejárta a hír a szerbiai sajtót, hogy egy akasztott kutyára bukkantak Zomborban. Hogy az ember nem csupán önmagának farkasa, hanem elképesztő dolgokat képes művelni állatokkal is, régtől tudott tény.
Vajdaság
A Vajdasági Nagycsaládos-egyesületek Szövetsége, a Vancsesz az idén is folytatta korábban megkezdett széles körű együttműködését más, főként Kárpát-medencei magyar szervezetekkel – tudtuk meg Krizsán Vilmos elnöktől. Így jutottak el a szlovákiai Tallósra a Mátyusföldi Nagycsaládos-egyesület jubileumi ünnepségére, majd a bosznia-hercegovinai Banja Lukába az ikrek nemzetközi találkozójára, ahova vajdasági ikrekkel utaztak.
Az év elejétől kezdve a zentai rendőrség a község területén elkövetett bűncselekmények mintegy felére fényt derített, így a közbiztonság kielégítőnek tekinthető – nyilatkozta lapunknak Dragan Todorović, a zentai rendőrállomás parancsnoka. A városban és a környező falvakban ez idáig 289 bűnesetet regisztráltak, amelyekből 143-at sikerült megoldaniuk.
A Srce (Szív) telefonos lelkisegély-szolgálat 22 éve működik, az ingyenesen hívható 0800 300 303-as telefonszámon 14 és 23 óra között jelentkeznek az önkéntesek, e-mailben a vanja@centarsrce.org címen érhetők el.
A Moravicai Értelmiségi Fórum immáron negyedik alkalommal rendezi meg a hagyományos Papp Dániel-emlékestet, mellyel az egykori Ómoraviczán született író emlékének tisztelegnek. Ennek alkalmából esszé-, fogalmazás- és novellaíró pályázatot hirdet a Fórum a vajdasági magyar anyanyelvű általános iskolák felső tagozatos tanulói, valamint a magyar anyanyelvű középiskolák tanulói számára.
A zentai önkormányzat hamarosan kiírja a pályázatot a hallgatói ösztöndíjak kiosztására. Az idén kisebb módosítások történtek a pályázat szabályzatában – nyilatkozta Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács oktatási ügyekkel foglalkozó tagja.

