Magyarcsernyén A Szakkör program tavaly november óta tart az Ady Endre Művelődési Egyesület, valamint a Magyarcsernyei Nőszervezet és Kézimunkaszakkör szervezésében. A program résztvevői a hétvégén...
Vajdaság
A vége felé közeledik a muzslyai Lehel Sportközpont és a magyarországi Szeged-Szentmihály Sportegyesület IPA-pályázatának megvalósítása.
Az eddigi eredményekről számoltak be a Muzslyán megta...
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) az idén meghirdette pályázatát az Együtt a közösségért elnevezésű program keretében, közérdekű projektek finanszírozására, különös tekintettel a gyermekek életkörülményeinek javítására. A programban részt vevő 13 önkormányzat között szerepel Törökbecse község önkormányzata is.
Június 19-én ünnepelte a szenttamási római katolikus egyházközség Krisztus szent testének és vérének ünnepét, vagyis az úrnapját. Az ünnepi szentmise a Szent Kereszt felmagasztalása templomban az e...
A cikkhez képgaléria tartozik, amelyet itt tekinthet meg.
Szerda reggel egy félig fedetlen kútba esett kutyához riasztották a zentai tűzoltókat.
Szombaton Piroson a Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szervezésében ünnepi műsorral emlékeztek meg a helyi magyarság letelepülésének 239. évfordulójáról.

