A víz világnapja alkalmából a kishegyesi Greenhead Környezetvédő Egyesület a helybeli ivóvízről és a Krivaja folyó vizéről szervezett kerekasztal-beszélgetést, amelyen jelen volt Hallgató Imre, a DTD topolyai részlegének igazgatója és Kormányos Levente, a Kis Kommunál Kft. igazgatója is.
Vajdaság
Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke és Kiss Ervin délvidéki képviselőjelölt, a Jobbik délvidéki szervezője tegnap Szabadkán bemutatta a Jobbik Magyarországért Mozgalom választási programját. Szávay kiemelte, azzal, hogy a Jobbik a külhoni magyarságból is indít képviselőjelöltet politikai történelmet írt.
Goran Knežević, Nagybecskerek egykori polgármestere, az SZHP alelnöke, a minap kijelentette, hogy „a korábbi hatalom marketinges és politikai jellegű intézkedései után – amellyekkel csak mímelték, hogy valamit tesznek az ivóvíz-probléma megoldása érdekében – a (jelenlegi) helyi hatalom közel van a megoldáshoz”. Ennek tükrében a politikus ígérete szerint a nagybecskerekiek számára (már) 2015 közepétől egészséges ivóvizet biztosítanak.
Könyvközelben, a művészi quilling technika és a kollázs előtérbe helyezésével zajlott a topolyai Népkönyvtárban május 19-én, felnőttek számára szervezett kreatív műhelymunka, amelyen faliképek készültek tavaszt idéző, virág- és lepkemotívumok felvonultatásával. A quilling- azaz papírcsíktechnika népszerűnek bizonyult a Fürge ujjak kuckója csaknem húszfős kreatív, a barkácsolás, sokrétű kézműves tevékenység iránt érdeklődő felnőtt befogadói számára.
Hatmillió dináros tartományi beruházásból újul meg Bezdánnál a Duna partján álló emlékmúzeum. A rekonstrukciós munkálatok június végén, július elején kezdődnek, és a létesítmény novemberig funkcióba kerül, amikor a batinai ütközetre emlékeznek 70 év távlatából.
A zentai Locator Város- és Környezetvédő Egyesület az idén is számos akcióval igyekszik felhívni a legkisebbek figyelmét a környezettudatos életmód fontosságára. Az egyesület aktivistái a gyermekfesztiválon és a többi hagyományos zentai rendezvényen való részvételen kívül Öko Peti és Öko Panni címmel rajzfilm készítésébe is belevágott.

