2026. szeptember 1., kedd

Vajdaság

Kegyeletadó ünnepség Zentán

A zentai önkormányzat szombaton, november 1-jén 15 órakor a Felsővárosi köztemetőben kegyeletadó ünnepséget szervez, amelyen mindazokra a hősökre és mártírokra emlékeznek, akik életüket áldozták, vérüket hullatták a városért és népéért. A kálváriadombon ünnepi szentmisét ft.

Nem hagyjuk cserben a nyugdíjasokat

Nem kis elégedetlenséget váltott ki a dolgozók, de főleg a nyugdíjasok körében az a nemrégiben napvilágot látott kormánytervezet, mely szerint jelentősen megrövidítik a nyugdíjakat. A témával kapcsolatban állást foglalt a Vajdasági Nyugdíjas Szövetség is, amelynek alelnöke a topolyai Dragutin Lekić.

Még húsz jelzőlámpa kellene

Szabadka útjai, közlekedési feltételei már évek óta nem felelnek meg egy fejlődő város elvárásainak. Pallós Márton, a Selma vállalat igazgatója lapunknak arról beszélt, milyen hiányosságai vannak útjainknak, min lehetnek jelzőlámpákkal javítani, és milyen célt is szolgálnak a most felszerelésre kerülő térfigyelő kamerák.

Megújult a harangláb az alsóvárosi temetőben

Az Óbecse Községért Polgári Csoport aktivistái, Gyurcsik Attila, Krajtmár Urbán és Krajtmár Julianna a napokban befestették és felújították az óbecsei alsóvárosi temetőben a ravatalozó előtt álló haranglábat, amelyet hat évvel ezelőtt Gyurcsik Attila kezdeményezésére önerőből, polgári adakozásból állítottak az alsóvárosi polgárok. A haranglábon lévő lélekharangot is adományokból sikerült kiöntetni.

A határ menti környezetvédelemről

A Putevi Srbije közvállalat tegnap Zomborban prezentálta a határ menti övezetekben mért levegő- és zajszennyezettség kiértékelését célzó projektumot. A közvállalat a magyarországi KTI Institute for Transport Sciences Non-profit Ltd intézettel karöltve, az Európai Unió IPA-alapjainak támogatásával viszi véghez a projektumot.