Slaviša Grujić tartományi művelődési és tájékoztatási titkár szombaton fogadta a kínai újságírók küldöttségét, valamint a Szerbiai Újságíró Egyesület képviselőit. A nap folyamán ellátogattak a Dnevnik napilaphoz és a Vajdasági Rádió és Televízió szerkesztőségeibe.
Vajdaság
A Magyarkanizsai Községi Közigazgatás felügyelőségi szolgálata értesíti a lakosságot, hogy a 300-as számú IIB rangú állami úton (a velebiti bekötőúttól Újfaluig) folyó munkálatok miatt a szóban forgó út le lesz zárva, ezért elterelik a forgalmat. A Velebit felől Oromra utazók a „Körmöci-sarok” felé fordulva a Tóthfalu–Völgyes útvonalon tudnak Oromra jutni, a Szabadka felől érkezők pedig a malomnál Völgyes felé fordulva tudják kikerülni a munkálatokat, és eljutni Kanizsa, illetve Zenta irányába.
Már hosszú évek óta megkeseríti Adán a Budzsák-patak (Bara) partján élők mindennapjait a patakból áradó elviselhetetlen bűz. A patakot hosszú időn át szennyvízcsatornaként használták, amelybe sok vállalat, közintézmény és háztartás engedte bele a szennyet.
Nemcsak hangzatos cím, hanem a valóságot is fedi, hogy Bajsán a terhes nők 1 dinárért vásárolhatnak kenyeret. A nem mindennapi kezdeményezés kb.
Hosszú idő után újra építkeznek Magyarcsernyén: felújítják a helybeli Művelődési Otthon fűtési rendszerét, kitakarítják az utcai csatornahálózatot és a labdarúgópálya mögötti halastavat, javítják az úthálózatot, felújítják a mezei utakat és várhatólag új burkolatot kap a szerbcsernyei határátkelő felé vezető műút is. Szembetűnő az is, hogy gondozottabb a zöldövezet.
A Kolibri Nagycsaládosok Egyesülete idén november 8-án szervezi meg a IV. Gyermek és babaexpót.

