Október 19-én, vasárnap 15 és 18 óra között Generációközi szabadidős sportnapot, 7–77 éves korúaknak labdajátékokat és focimeccseket szerveznek a horgosi labdarúgópályán. A rekreációs program ideje alatt gyűjtés is lesz az árvízkárosultak részére, az adományokat a Vöröskereszt helyi szervezetén keresztül juttatják el a rászorulóknak.
Vajdaság
Négy családot látogatott meg tegnap a Magyar Összefogás két jelöltje, Bognár Beáta és Petkovics Márta Szabadkán. Két MNT-ösztöndíjas diáknál, egy nagycsaládnál és egy olyan magyar családnál jártak, ahol mindkét gyermek néptáncol.
A topolyai önkormányzat által a 2014–2015-ös tanévben egyetemi hallgatók részére immár tizedik éve meghirdetésre kerülő ösztöndíj megpályázásának határideje november 15-e. A Közigazgatási Hivatal Iktatójába várják a pályázati iratanyaggal ellátott igényléseket.
A moholi Aranykezek Kézimunka-egyesület tagjai október 1. és 7.
Miután Tóth Tímea Törökkanizsán befejezte a gimnáziumot, úgy döntött, hogy Újvidéken folytatja tanulmányait.
Nem hivatalos értesüléseink szerint ma a kora reggeli órákban bomba robbant Szabadkán a Subota Vrlić utcában. A helyszínelő rendőrök lezárták az utcát, amelynek közepén egy fehér terepjáró állt, az autó állítólag az ottani tömbházak egyikében lakó család tulajdona.

