Csütörtök este a Zentai Alkotóházban Gergely József kollégánk képvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadást tartott Madárlesen címmel. Hugyik Richárd, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója elmondta, ezzel a programmal indítják el a Zentai társalgó című előadás-sorozatot, amelynek továbbra is ez a helyszín ad otthont, és olyan vendégek fognak itt szerepelni, akik részint zentai kötődésűek, részint a vajdasági magyar kultúrában jelentős szerepet játszanak.
Gergely több mint harminc éve foglalkozik fotózással és madarászattal, hiszen újságírói munkája mellett sosem hanyagolta el eredeti szakmáját sem, a biológiát. Miközben riportokat készítve járja a Vajdaságot – elsősorban a Bánságot, ahol még akadnak természetközeli állapotban lévő élőhelyek –, „útba tudja ejteni” az ott fellelhető madárpopulációkat is; ezekből a „kalandokból” aztán rendszerint szenzációs fényképek születnek.
A madarakat viszont korántsem egyszerű úgy megközelíteni és lencsevégre kapni, hogy ne riasszuk el őket, ne zavarjuk meg mindennapi életüket. Különösen a mi vidékünkön, ahol olyan nagymértékű a közlekedés, a mezőgazdasági munka, a vadászat stb., hogy sokkal jobban félnek, mint például a költöző madarak északi költőhelyeiken. Ezért a fotósnak el kell bújnia, láthatatlanná kell válnia – és itt következik a madárlesek jelentősége. Mert innen meglehetősen kényelmesen, mintegy „páholyból” lehet fényképezni a szárnyas népet. Tavaly tavasszal a szabadkai Riparia Természetbarátok Egyesülete és még három másik civil szervezet a Madarak hangja nevű projekt keretében, pályázat útján anyagi támogatáshoz jutott, amelyből négy leshelyet is meg tudtak építeni.
Kishomok és Kispiac közelében készült el az első, amely egy magasles, és melynek közvetlen szomszédságában odúkat is elhelyeztek. Maga a les nagyon hasonlít a vadászok által készítettekhez, sőt a fotósok is „rálőnek” a madarakra, a különbség csak az, hogy itt az „áldozat” életben marad – tehát ez egy vértelen vadászat.
A kispiaci lesen készültekből is számos nagyon izgalmas képet láthattunk, ugyanúgy, mint a Szabadka közelében lévő homoki erdőben készült les melletti itatóra és a magyar határhoz közeli sasetetőre járó madarakról. Közben számos izgalmas adatot is megtudhattunk Gergely közvetlen hangvételű, humoros, gördülékeny előadásmódját hallgatva, mind a madarak életmódjáról, szokásairól, a védelmükről, etetésükről, élőhelyük visszaállításáról, karbantartásáról, mind a természetfotózás mint hobbi egyre népszerűbbé válásáról, lesbérlésről, illetve a madárfotózás minden csínjáról-bínjáról – de mint mindig, az előadás igazán lélegzetelállító részei maguk a fényképek voltak. A narrátori szöveg nélkül is életre kelt a vércsenász az odú tetején, a fürdőző mátyásmadár, a szomját oltó rétihéja, a fekete sast elüldözni próbáló dolmányos varjak és szarkák csapata… Közben „véletlenül” még olyan emlősök is lencsevégre kerültek, mint a dámvad, a róka, az aranysakál, a borz…
„Az ember a tehén élősdije – alighanem így határozná meg állattanában az embert a nemember” – jegyzi meg egy helyütt Kundera. A többi között egy számomra különösen fontos, szerintem rendkívüli jelentőségű ökológiai gondolat is elhangzott az est folyamán, amelynek igazságáról már nagyon régóta igyekszem magam is meggyőzni embertársaimat: Melyik faj káros, és melyik hasznos? Ez a kérdés csakis a rendkívül önző Homo sapiens részéről hangozhat el. Merthogy mindenhez kizárólag a maga szempontjából képes csak közelíteni. Káros és hasznos nem létező kategóriák. Isten minden teremtményének megvan a maga helye és dolga az Ég alatt.
