2025. november 12., szerda

Vajdaság

Illegális fa- és homokkitermelés folyik Szabadkán

Maglai Jenő polgármester pénteken tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Szabadkán illegális homokkitermelésbe kezdtek, legalábbis tudomása szerint a kitermelést végzők ehhez nem rendelkeznek semmilyen dokumentációval vagy engedéllyel.

Új klubhelyiséget avattak

Kedd délután szerény ünnepség keretében avatták föl a Vöröskereszt ifjúsági szervezetének zentai klubhelyiségét. A Népi Technika udvarában lévő pincehelyiséget a több egyesületet is maga köré tömörítő ernyőszervezet fiatal aktivistái tatarozták.

Új padok kerülnek a péterrévei Tisza-partra

A Magyar Nemzeti Tanács pályázatán nyert támogatásnak köszönhetően nyolc új paddal szépül meg a péterréveiek kedvelt sétánya a Tisza-parton. A pályázaton nyertes Upopa Epops Polgárok Társulása szervezésében az aktivisták a napokban öntötték ki a padok betonlábait.

Meg kell dolgozni a segélyért

Tegnap Szabadkán írták alá az első együttműködési szerződést, amely a kormány szociális segélyre jogosultak aktiválásáról szóló döntése alapján valósul meg. A kormány szándékának lényege, hogy azok, akik szociális segélyből élnek, ne érezzék kirekesztve magukat, tulajdonképpen megdolgoznak a pénzükért, közben tanulnak és tapasztalatot szereznek.

Festők alkotnak az óbecsei színházban

Az óbecsei Városi Színház Libero kreatív központja szombaton műteremmé alakult át, ahol máig tizenkét festőművész alkot a Kör Művésztelep vendégeként. A második alkalommal megszervezett művésztelep munkájában Maja Verzoti, Viktor Zubko, Milorad Josimović, Dimitrije Kolarević, Mészáros János, Magda Ramona, Branislav Stojančev-Paša, valamint az óbecseiek: Acsai Gyöngyi, Bojan Vukadinov, Sanja Vukas, Tóth-Kása Piroska és Skrabány Viktor, a művésztelep vezetője vesz részt.

Fejleszteni kell a külkereskedelmi kapcsolatokat

A VMSZ péterrévei helyi szervezetének szervezésében tegnap hatodik alkalommal tartottak Péterrévén kihelyezett konzuli fogadónapot, amelyen Menyhárt Attila konzul és a szabadkai főkonzulátus munkatársai több mint nyolcvan kérelmet vettek át. Menyhárt Attila elmondása szerint a magyar külpolitika új stratégiájának a középpontjába a külkereskedelmi kapcsolatok fejlesztése, a magyar kis- és középvállalatok piacszerzése kerül, de az egyszerűsítési honosítási eljárás folyamata ezzel természetesen nem áll le.