2025. november 12., szerda

Vajdaság

Márton-napi libák

A kanizsamonostori utcán masírozó libák nem is olyan ostobák, tudják az utat hazafele. De ha azt is tudnák, hogy közeleg november 11-e, Márton napja, bizonyára nem nagyon igyekeznének haza.

Tulajdonos kerestetik

A zentai rendőrállomás dolgozói az elmúlt hétvégén kiskorú kerékpártolvajokat füleltek le, akiket négy kerékpár eltulajdonításával gyanúsítanak. Két kerékpárnak sikerült megtalálni a tulajdonosát, a képen látható biciklik pedig továbbra is a gazdáikra várnak.

Magyarkanizsa is részt vett az ÖkOlimpián

Az ÖkOlimpia (EkOlimpijada) elnevezésű sajátos sportrendezvény szerbiai körútjába idén Magyarkanizsa városát is bevonták. A rendezvény célja, hogy az általános iskolás gyermekekkel megismertessék az olimpiai szellemet, annak valódi értékét és a környezetvédelem fontosságát.

Hősi halottaink előtt tisztelegve

Mindenszentek napján az adai katolikus temetőben, a régi kápolnánál kegyeleti ünnepséget tartottak az I. világháború kitörésének századik évfordulója, valamint a háborúban hősi halált halt helybeli magyar honvédek tiszteletére emelt emléktábla újraszentelése alkalmából.

A magyar Multitest bérli a katonai ügyosztály csarnokát

Új bérlője akadt a cseh Favorit Bike bicikligyártó által korábban bérelt Topolyai úti csarnoknak: az üzemmé alakított helyiségbe a magyarországi Multitest gépei kerültek, amelyeken a gépkocsik elektromos rendszerének a teszteléséhez szükséges szerszámok készülnek majd. Az óbecsei származású igazgató, Kádár Zoltán elmondása szerint egyelőre csak ebben a csarnokban lesz termelés, de a cég kapacitásbővítést tervez.

A felnövekvő nagyok

A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület kezdeményezésére, Kosztolányi Dezső halálának évfordulóján a KODDE, a Kosztolányi Dezső Színház és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tegnap közösen tartott megemlékezést a Kosztolányi család sírboltjánál, a Bajai úti temetőben, ahol koszorút is helyeztek a sírra.