Siniša Todorović (SZHP) a lehető legrátermettebb szakemberként került be idén tavasszal a zombori városi tanácsba, ahol a gazdasági és pénzügyi ügyek vezetésével bízták meg. Ezt követően folyton dicsérték agilitását, szorgalmát, kitartását, de bírálták vezetői módszereit.
Vajdaság
A Szabadkai Közkórház pszichiátriai osztályán havonta két ópiátfüggő beteget kezelnek, kilencven páciens pedig metadon szubsztitúciós kezelést vesz igénybe. A Szerbia 18 és 64 év közötti polgárainak körében végzett felmérés szerint nyolc százalékuk legalább egyszer használt valamilyen kábítószert, a Batut Intézet adatai szerint pedig a felnőtt lakosság körében a leggyakrabban a marihuánát és a hasist használják, melyet az említett korosztály életében legalább egyszer kipróbált.
Skenderović Szilvia újra a jó szándékú emberek segítségét kéri tizenkét éves beteg fia, Pósa Martin gyógyíttatásához. Mint levelében leírta, Martint tavaly megoperálták Belgrádban, a műtét után rövid ideig javulás is állt be állapotában, de egy hónap elteltével nagyon megváltozott a viselkedése, és egyre agresszívebbé vált.
Zombor a vajdasági iskolasport egyik fontos állomása. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárság döntése alapján negyedszázados kiesést követően itt rendezték meg a sorrendben 7.
Hatvan olyan karikatúrát mutat be a zombori Laza Kostić Művelődési Központ galériája, amelyek az első világháború propagandáját szolgáltatták világszerte. Tekintve, hogy a karikatúra elemi töltése a humor és a gúny, a csúfolódó vagy éppenséggel szeretetteljes túlzás, a Nagy Háború idején keletkezett gúnyrajzok zöme nem a kifigurázás, a mosolykeltés céljával készült, hanem a hadi propagandát szolgálta.
A zombori városi képviselő-testület az idén áprilisban történt hatalomváltást követően lecserélte a város által alapított kommunális közvállalatok igazgatóit. Időközben a Vodokanal vízszolgáltató megbízott igazgatója az ivóvízbotrány után lemondott.

