Írásom még az óévben készült, de az olvasó már az új esztendőben találkozhat vele, ha egyáltalán rászánja magát, és időt enged a hosszabb lélegzetű szövegeknek. Ahogyan a mondanivalóm tartalma nem változik egyik napról a másikra, úgy január első napjai sem hoznak az égadta világon egyebet a befogadó vagy bárki más életében, mint amit december harmincegyedike jelentett. Ezt a racionálisan gondolkodó ember természetesen tudja, mégis kénytelen elviselni valahogy a művi átmenetet.
Már jó ideje kínlódunk a sötét, hideg és most jócskán felfokozott, betegségekkel teli időszakban, de mindez még el sem érte a tetőfokát: a meglévő kellemetlen tényezőkkel átitatva előttünk még a végtelennek tűnő január, a fájdalmas visszarázódás a munkába. Esetleg abban reménykedünk, hogy az új év első hónapja kicsit kevesebb feszültséggel jár majd, mint az ünnepi időszak. Közben érzékelhetjük, hogy a január 1-je valójában egy hivatalos „univerzális megállapodás” terméke. Mégis hogyan nevezhető kezdetnek egy olyan momentum, amelyben a kötelező adminisztratív módosulásokon kívül semmi, de semmi érzékelhető változás nem történik a bennünket körülvevő környezetben, hangulatban?
Az ember azonban nem volt mindig egy droidra hajazó lény, mint manapság, így más – az életviteléhez alkalmazható, egyben a természet ritmusával összehangolható – szokásokhoz hasonlóan az új év kezdetét hagyományosan nem a tél kellős közepén, hanem tavasszal „ünnepelte”. Ennek rendkívül egyszerű oka volt: akkor serkent újra az élet, vált dominánssá a világos órák száma, vagyis az ember a természettel együtt léphetett új ciklusba. Már jóval a korszak előtt is, de az ókori kultúrák többsége ezért a tavaszi nap-éj egyenlőséget tekintette évkezdetnek. Például a perzsa újév hagyományosan még ma is ezen csillagászati esemény napján, vagyis március 20-án van, sőt az ókori rómaiak naptárában is ez a hó jelezte az év kezdetét. Mars isten után Martiusnak nevezeték, így az a máig élő asztrológiai hagyomány sem véletlen, hogy a kos havának tulajdonított március princípiumaiban ugyanazokat a tulajdonságokat hordozza, mint az említett bolygó. A kos tüzes jegy, csakúgy mint a Mars, amiről a háború istenére asszociálunk, vagyis a mindent átütő akarat és a rombolás juthatnak róluk eszünkbe, holott ők hordozzák az életindító energiákat, a lendületet, a mozgásba hozó minőségeket is. Ezek az erők mutatkoznak meg tavasszal, hiszen az élet már nemcsak félálomban, sötétben tervez, hanem cselekszik is, hol szelídebb, hol áthatóbb intenzitással. Mivel mindez hat ránk, pontosan így éljük meg egyéni életünkben is ezt a periódust. Több helyen olvasni, hogy az előttünk álló tavaszi bolygóállások kivételesen erős, már-már túlzottan megterhelő, sőt „rendszerváltó” minőségeket hoznak majd egyéni és globális szinten is. Hogy ebből mi és mekkora mértékben válik majd tapasztalattá, annak tanúi úgyis mi magunk leszünk. Mindenesetre, a forrongó világban az adott időszakra előre jelzett események valóban beszédesek e téren. Visszakanyarodva személyes életünkre, talán célszerűbb saját terveinket a téli begubódzós hetek helyett erre a jóval energikusabb periódusra időzíteni, ugyanis a változás ekkor nemhogy támogatott, kényszerű is.
Most azonban még hideg, sötét és lehangoló napokat élünk, megünnepeltük, vagy legalább túlestünk a szilveszteren, és bízunk egy mindenben gazdagabb évben, mert naptár ide vagy oda, a reménynek sosincs rossz ideje.
