Egy idős hölgy áll a posta tolóablaka előtt. Öltözékéből látszik, hogy ad magára, a kabát ugyan ódivatú, viselt rajta, de tiszta. Cipőjét sem ma vette, mégis makulátlan. Már a sorban úgy várakozott, hogy kezében tartotta a számlákat és egy borítékot, mert nem szereti azokat az embereket, akik a pénztárhoz érve kezdik keresgélni a számlákat, a pénzt, amelyeket táskájuk mélyén rejtettek el valahova. Ilyenkor csak a fejét csóválja, csupán így fejezve ki elégedetlenségét azért, hogy az illető számlái és pénze keresésével feltartja a sort. Gondolhatnánk azt is, hogy nem kellene ezért zsörtölődnie, hiszen nyugdíjas, bőven van ideje várakozni, mégis rosszallóan ingatja fejét, biztosan arra gondol, hogy elkésik otthonról, ahol már a lánya tűkön ülve vár rá, mert elkésik a munkahelyéről, és ha nem ér időbe haza, nincs kire hagynia az unokákat. Vagy éppen arra gondol, hogy rendeznie kellene a kertjét, mert éppen szépen süt az őszi nap, de nemsokára beesteledik, ő viszont itt áll a sorban és bosszankodik azon, hogy az előtte levő fiatalasszony idegesen kutat valami után a pénztárcájában, majd a táskájában, a kabátja zsebében. Ilyenkor leginkább valaki a sorból odaszól neki: „Asszonyom, lehetne kissé gyorsabban…?”, de azonnal érkezik a dühös válasz:
„Nem lehet, különben is te nyugdíjas vagy, bőven van időd várni!”. Az idős hölgy ezért nem szól semmit, ilyenkor hallgat, és kezében a befizetendő számlákkal, csak a fejét csóválja.
Most ő áll a tolóablak előtt, nyújtja a számlákat, ki is fizeti azokat, majd a borítékot a mogorva arcú pénztáros elé teszi.
– Ma ezt kaptam. Ajánlva hozta a postás, alá kellett írnom. Négyoldalnyi gépelt szöveg van benne különböző pecsétekkel, számokkal. Semmit sem értek belőle.
Megnézné, kedves, hogy fizetnem-e kell valamit, mert ha igen, akkor most meg is tenném.
A mogorva hivatalnok elveszi a borítékot, kihúzza belőle a négyfelé hajtott, vastag papírtömböt, széthajtja, és azonnal válaszol.
– A levelet a végrehajtótól kapta, aki arról értesíti önt, hogy tartozik a villanygazdaságnak, és ha nyolc napon belül nem fizeti ki a tartozást és a végrehajtó költségeit, elkobozzák a vagyonát.
Az idős néni szemlátomást elfehéredik. Rezegni kezd a keze, és alig jön ki hang a száján.
– De, de én nem tartozom. Rendszeresen fizetem az áramot…
– Én ezt nem tudom, itt mást ír, de azt is írja, hogy fordulhat panasszal a végrehajtóhoz, mondja az ember és visszaadja a papírokat.
A néni csak áll. Szédülés kerülgeti, megkapaszkodik a pultban és lehajtott fejjel nézi a borítékot. A mögötte várakozó fiatalember megszólítja:
– Jól van? Segíthetek?
– Nem vagyok jól, el akarják venni a házamat.
– Hallottam. Én is kaptam ilyen levelet, és még nagyon sokan az ismerőseim közül. Volt, aki panaszt tett a végrehajtónál, mindhiába, volt, aki a bírósághoz fordult, de ott sem segítettek rajta, ám hallottam már olyan esetről is, hogy valóban kilakoltattak. Azt tanácsolom, ha tudja, fizesse ki a feltüntetett összeget, ha nincs pénze, kérjen kölcsön, mert ezek nem viccelnek. Én sem tudtam semmit elérni, pedig túl volt fizetve a számlám, amikor megkaptam a végrehajtó levelét, amelyből kiderült, hogy csaknem egy évvel ezelőtt kétszer késtem a befizetéssel, panaszt tettem, de nem ért semmit, végül kifizettem a pimaszoknak.
A néni elteszi a papírjait és lassan, bizonytalanul elhagyja a postát. Otthon várják az unokák, és a kertet is rendeznie kell, mert gyönyörű, őszi verőfényes nap van.
Nyitókép: Pixabay
