2024. október 15., kedd
KICSIKRŐL NAGYOKNAK

Szülői jelenlét

A gyerekneveléshez látszólag mindenki ért. Sok jó tanácsot, gyakorlott szülő vagy éppen szakember véleményét olvashatjuk manapság már az interneten is. Érett személyiséget kialakítani valakiből egyáltalán nem könnyű feladat, mégis van valami, amit mindig szem előtt kellene tartanunk, ami nem más, mint a közösen eltöltött pillanatok fontossága.

Fotó: Halász Gyula

Fotó: Halász Gyula

A legnagyobb kincs, amit a szülők utódaiknak adhatnak, az a közösen eltöltött idő és az odafigyelés. A felnőtteknek mindenkor arra kell törekedniük, hogy elegendő időt fordítsanak csemetéikre. Igyekezniük kell, hogy a mindennapok örömeit gyermekeikkel megosszák. A közös élmények, akár a portörlés, a családi kuckó átrendezése, vagy éppen a tervezett ebéd helyett rendelt pizza, később felbecsülhetetlen emlékeket képeznek majd. Emellett a lurkók minden helyzetből tanulhatnak. A lakásátrendezés is tökéletes alapot képezhet, amelyben a gyerekek a társas viselkedésminták számos formáját gyakorolják, vagy éppen problémamegoldó képességüket fejlesztik. Megtanulják, hogy egyes dolgokra, például a dobozolásra, a portörlésre ők maguk is képesek, mindez az önbizalom fejlődését eredményezi.

Az ilyen helyzeteknek és a játék fogalmának nem a megvásárolt tárgyakra kell vonatkoznia, hanem a tartalmasan eltöltött időre. Felmerülhet a kérdés, mégis mi minden tartozik a tartalmasan eltöltött idő fogalmához. Ez egyénileg eltérő, és több tényező is befolyásolja. A lényeg, hogy a gyermekre szánt idő éppen magáról a gyerekről és családjáról szóljon. A gyermeki világlátás egészen egyéni, őszinte, és vágyakozik a felnőttek megértésére, a nevelés pedig teljes szülői jelenlétet igényel.

Biztosan lesznek olyanok, akik majd kételkedve olvassák az általam megfogalmazott gondolatokat, mondván, hogy ezt mind könnyű mondani, de a mai világban meg kell teremteni a hétköznapokhoz szükséges feltételeket, emiatt pedig a felnőttek idejük nagy részét a munkahelyükön töltik. Ez pontosan így is van, viszont az anyagiak mellett még fontosabb, hogy a szülők szabadidejük nagy részét csemetéikre fordítsák. Amikor otthon gyermekükkel foglalkoznak, közben ne az okostelefonjukat nyomogassák, vagy a tv-t figyeljék! A tartalmasan eltöltött idő nem kell, hogy mindig gondosan előre kitalált programokat takarjon, az otthoni helyzetek közepette is számos örömteli pillanatban lehet része a családnak. A lényeg, hogy a családtagok, amikor csak tehetik, minél több időt töltsenek együtt.