2024. október 8., kedd

Az újonnan felfedezett csigafajt Novak Đokovićról nevezik el

Montenegróban új csigafajt fedeztek fel, a kutatást végző két tudós úgy döntött, hogy a világ legjobb teniszezőjéről, Novak Đokovićról fogják elnevezni.

Az újonnan felfedezett fajt (Travuniana djokovici) Jozef Grego szlovák biospeleológus és Vladimir Pešić, a Montenegrói Egyetem professzora fedezte fel Podgorica közelében.

Pešić a Vijestinek adott nyilatkozatában elmondta, hogy egyedülálló fajról van szó, mely Montenegró karsztvidékének föld alatti élőhelyeit lakja. „Olyan egyedülálló, mint Novak.” – jelentette ki a professzor.

Hangsúlyozta, hogy azok a helyek, ahol ezek az egyedek megtalálhatók, ritkák és veszélyeztetettek, és reméli, hogy a „Novak" csiga pontosan a neve miatt segíthet rájuk irányítani a figyelmet, ennek köszönhetően pedig megmenekülhetnek a kihalástól.

A professzor rámutatott, hogy további fajok kutatását tervezik, valamint egy részletes DNS-elemzést is végeznek, hogy pontosabb képet kapjanak a faj létezésének idejéről, és hogy miként kerültek erre az élőhelyre.

A csigáról egy tanulmányt is megjelentettek a Subterranean Biology nemzetközi folyóiratban.