2024. május 9., csütörtök
WIMBLEDON

Novak a századikat is megnyerte

Novak Đoković az elmúlt két napban a 100. wimbledoni meccsét játszotta. Vasárnap este kezdett Hubert Hurkacz ellen, két játszma után félbeszakították, tegnap pedig újabb két játszma után Novak a századikon megszerezte 90. londoni diadalát, és a negyeddöntőben az orosz Andrej Rubljovval játszik, akivel 3:1 a mérlege. Legutóbb idén Melbourne-ben, szintén a negyeddöntőben, Novak az orosznak csak hét játékot engedélyezett. Novaknak továbbá ez volt zsinórban a 32. wimbledoni győzelme, aminél jobb sorozatot csak Björn Borg és Roger Federer tudott.

A hosszúra sikerült Rubljov–Bublik és Świątek–Bencic meccsek miatt Đoković a tervezettnél jóval később kezdett a lengyellel, és eleve biztosra lehetett venni, hogy az ismert londoni szabály, a 23-as „záróra” miatt nem tudják befejezni, és hétfőn kell folytatni. Hurkacz az ATP idei szervakirálya, és ezúttal is kiválóan adogatott. Az első két játszmában 23 ászt ütött, így Novaknak csak egy breakalkalma volt, de a két rövidítésben remekelt: az elsőt 3:6-ról, azaz három szettlabdáról fordította meg, a másodikban pedig Hurkacz 5:4-es vezetésénél nyert pontot az ellenfél mindkét adogatásán. Tegnap Novak egy szarvashibája után Hurkacz szépített, de a negyedik játszmában Novak végre breakelt, ami elég is volt a győzelemhez.

Maga Đoković is bevallotta, hogy nem nagyon tudott mit kezdeni Hurkacz adogatásaival (Fotó: Beta/AP)

Maga Đoković is bevallotta, hogy nem nagyon tudott mit kezdeni Hurkacz adogatásaival (Fotó: Beta/AP)

A nyolcaddöntő első meccseinek meglepetése az augusztusban 26 éves orosz Roman Szafiulin győzelme Denis Shapovalov ellen, míg a kazah Alekszandr Bublik a Rubljov elleni 39 ásszal és 14 kettős adogatási hibával alkotott emlékezeteset.

Három vasárnap esti és a tegnap déli egy női meccs is óriási csatában folyt. Mindet az a fél nyerte meg, aki elveszítette az első játszmát, Świątek, Vondrousová, Szvitolina és Keys megfordította az eredményt. A címvédő kazah Jelena Ribakina brazil ellenfele feladása után jutott be a negyeddöntőbe.

WIMBLEDON. – Férfiak, 3. forduló: Dimitrov–Tiafoe 6:2, 6:3, 6:2. Nyolcaddöntő: Đoković–Hurkacz 7:6, 7:6, 5:7, 6:4, Rubljov–Bublik 7:5, 6:3, 6:7, 6:7, 6:4, Sinner–Galan 7:6, 6:4, 6:3, Szafiulin–Shapovalov 3:6, 6:3, 6:1, 6:3, Medvegyev–Lehečka 6:4, 6:2 – feladás. Nők, 3. forduló: Andrejeva–Potapova 6:2, 7:5. Nyolcaddöntő: Świątek–Bencic 6:7, 7:6, 6:3, Pegula–Curenko 6:1, 6:3, Szvitolina–Azarenka 2:6, 6:4, 7:6, Vondroušová–Bouzková 2:6, 6:4, 6:3, Keys–Andrejeva 3:6, 7:6, 6:2, Ribakina–Haddad 4:1 – feladás.

Nyitókép: Kirsty Wigglesworth/AP