2024. október 15., kedd
ROLAND GARROS

Nagy kihívásért csábító jutalom

Novak Đoković azt követően, hogy vasárnap a Roland Garroson csúcsot jelentő 17. negyeddöntőjébe jutott be, ma az orosz Karen Hacsanovval mérkőzik meg a párizsi 90. győzelemért és 12. elődöntőért. A mai lesz a két teniszező 10. egymás közötti meccse, Novak 8:1-re vezet, egyetlen vereségét 2018-ban a párizsi teremtorna döntőjében szenvedte el. A mai siker azt is jelentené, hogy Novak megelőzi Danyiil Medvegyevet, és feltör a ranglista második helyére, továbbá hogy megtartotta esélyét a nyílt korszak abszolút csúcsának megfelelő 23. Grand Slam-diadalra. Amivel pedig – hogy az egész valóban teljes egészet alkosson – Novak visszaszerezné a ranglista első helyét is. Novak számára tehát kihívásokban gazdag napok következnek, ám a leküzdésekért járó jutalom is több mint csábító.

A felső ágon a világelső Carlos Alcaraz és a tavalyelőtti döntős Sztefanosz Cicipasz jutott még be a negyeddöntőbe. A spanyol 4:0-ra vezet, legutóbb másfél hónapja a barcelonai döntőben győzte le a görögöt. Az alsó ágon a nyolcaddöntőben Ruud–Jarry, Rune–F. Cerundolo, Etcheverry–Nisioka és A. Zverev–Dimitrov volt a párosítás.

A nőknél a 2. kiemelt Arina Szabalenka nagyon furcsa meccsen jutott be a nyolc közé. A fehérorosz 5:0-ra vezetett, majd hibagazdag játékkal megengedte Stephensnek az egyenlítést, de szoros küzdelemben végül nyert, és az elődöntőért az ukrán Elina Szvitolina következik, aki zsinórban harmadik meccsét sem zárja kézfogással, hisz előzőleg két oroszt vert meg.

Arina Szabalenka elég érthetetlen módon nehezítette meg a saját dolgát (Fotó: Beta/AP)

Arina Szabalenka elég érthetetlen módon nehezítette meg a saját dolgát (Fotó: Beta/AP)

Érdekesnek ígérkezik a Pavljucsenkova–Muchová meccs is, Onsz Dzsabir a Haddad–Sorribes csata továbbjutóját várta, a nyolcaddöntőben pedig még a Świątek–Curenko és a Guaff–Schmiedlová mérkőzés volt műsoron.

PÁRIZS. – Roland Garros, férfiak, nyolcaddöntő: Alcaraz–Musetti 6:3, 6:2, 6:2, Cicipasz–Ofner 7:5, 6:3, 6:0. Nők, nyolcaddöntő: Muchová–Aveneszjan 6:4, 6:3, Szvitolina–Kaszatkina 6:4, 7:6, Szabalenka–Stephens 7:6, 6:4, Dzsabir–Pera 6:3, 6:1.
PROSTĚJOV. – Challenger, selejtező, a tábláért: Valkusz–Vrbenský 6:3, 6:7, 6:3.
SURBITON. – Női challenger, selejtező: Lacy–Stevanović 6:4, 7:5.
LA MARSA. – Női ITF-torna, selejtező: Radanović–Pirtac 6:2, 6:1. A tábláért: Radanović–Szostak 6:1, 6:1.

Nyitókép: Arina Szabalenka elég érthetetlen módon nehezítette meg a saját dolgát (Fotó: Beta/AP)