2024. május 9., csütörtök

Đoković megdöntötte Federer rekordját

Videovetítés ma 19 és 22 óra között a szerb parlament épületén a teniszező legnagyobb sportpillanatairól

A világ legjobb teniszezője, Novak Đoković megkezdte a 311. hetét az ATP lista tetején, ezzel pedig megdöntötte Roger Federer 310 hetes rekordját – írja a 021.rs hírportál.

Đoković rekordja még jobb lenne, ha a koronavírus miatt nem fagyott volna be öt hónapra az ATP lista. Novak és Roger mögött az amerikai Pete Sampras áll 286 nappal, majd őt követi Ivan Lendl (270), Jimmy Connors (268), Rafael Nadal (209), John McEnroe (170), Björn Borg (109) és Andre Agassi (101).

Legelőször az ATP lista tetejére 2011. július 4-én került fel, amikor megnyerte első trófeáját Wimbledonban. Đoković rendkívül jól kezdte az évet, hiszen megnyerte kilencedik Australian Open nagydíját, ezzel együtt pedig már tizennyolc Grand Slam trófeával büszkélkedhet és a következő célja, hogy beérje Federert és Nadalt, akik már hússzal rendelkeznek.

Emellett ő az egyetlen játékos, aki elnyerte az Arany Mester elismerést, ami mind a kilenc torna elnyeréséért jár, valamint ezer sorozatból harminchat díj megnyerésének rekordját is ő tartja.

Összesen hat alkalommal fejezte be az évet az ATP lista legfelsőbb fokán és ezt a rekordot Pete Samprasszal együtt tartják.

Öt alkalommal nyerte el az ATP döntő idényeit, emellett fontos az az adat is, miszerint jobb egymás közötti eredményekkel rendelkezik Federerrel (27-23) és Nadallal (29-27) szemben is.

A rekord megdöntésének apropóján Goran Vesić belgrádi alpolgármester bejelentette, hogy ma 19 és 22 óra között a szerb parlament épületén Đoković karrierjének legjobb pillanatairól készült videóösszeállítást fogják vetíteni.