Novak Đoković magabiztos győzelemmel nyitotta pályafutása 21. Roland Garrosát. A volt világelső szerb játékos két perc híján két óra alatt, három játszmában nyert az amerikai Mckenzie McDonald ellen, és a 2. fordulóban francia teniszező, Corentin Moutet (73. a ranglistán) vagy Clement Tabur (280.) következik.
Novak az első játszma hatodik játékában nyerte el először ellenfele adogatását, és a folytatásban, első egymás közötti meccsükön, semmi esélyt nem adott az amerikainak. A kedden mutatott játék a szurkolók és a szakértők szemében egyaránt valószínűleg növelte esélyeit a tornagyőzelemre.
Györe László és Dušan Lajović hasonló arányú vereséget szenvedtek. Györének volt alkalma, hogy érdekesebbé és hosszabbá tegye az Alex de Minaur elleni meccset, de a 3. játszmában kihagyta a 4:2-es vezetést, majd a rövidítésben a két szettlabdát sem váltotta pontra.
A két meglepetés Taylor Fritz veresége a német Daniel Altmaier, valamint Danyiil Medvegyev kudarca a brit Cameron Norrie ellen. A 39 éves és búcsúzófélben levő Richard Gasquet 610. győzelmét aratta, amivel feljött az öröklista 25. helyére, a női rangadón pedig Paula Badosa felülmúlta Naomi Oszakát.
Ma Hamad Međedović J. M. Cerundolóval, Miomir Kecmanović Quentin Halys-val, Olga Danilovic Danielle Collinsszal, Marozsán Fábián Carlos Alcarazszal, Fucsovics Márton Tommy Paullal mérkőzik, a 2. forduló női rangadóját pedig a címvédő Iga Świątek és a brit Emma Raducanu vívják.
PÁRIZS. – Roland Garros, 1. forduló, férfiak: Đoković–McDonald 6:3, 6:3, 6:3, De Minaur–Györe 6:3, 6:4, 7:6, Sevcsenko–Lajović 6:2, 6:4, 7:6, Sinner–Rinderknech 6:4, 6:3, 7:5, Zverev–Tien 6:3, 6:3, 6:4, Altmaier–Fritz 7:5, 3:6, 6:3, 6:1, Cicipasz–Etcheverry 7:3, 3:6, 6:4, Rune–Bautista 6:7, 6:4, 6:3, 6:2, Norrie–Medvegyev 7:5, 6:3, 4:6, 1:6, 7:5, Shapovalov–Martinez 6:2, 6:0, 6:3, Quinn–Dimitrov 2:6, 3:6, 6:2 – feladás, Fils–Jarry 6:3, 6:4, 6:7, 6:3, Fearnley–Wawrinka 7:6, 6:3, 6:2, Griekspoor–Giron 4:6, 6:3, 6:4, 7:5, Gasquet–Atmane 6:2, 2:6, 6:3, 6:0, Munar–Carabelli 6:4, 6:1, 7:5, Lehečka–Thompson 6:4, 6:2, 6:1, Hacsanov–Vukić 6:4, 6:4, 6:4, Davidovich–Llamas 6:3, 6:2, 6:7, 6:3. Nők, 1. forduló: Gauff–Gadecki 6:2, 6:2, M. Andrejeva–Bucsa 6:4, 6:3, Pegula–Todoni 6:2, 6:4, Azarenka–Wickmayer 6:0, 6:0, Badosa–Oszaka 6:7, 6:1, 6:4, Kenin–Gracseva 6:3, 6:1, Collins–Burrage 7:6, 6:4, Pera–Garcia 6:4, 6:4, Osztapenko–P. Kudermetova 5:7, 6:0, 6:2, Kaszatkina–Siniaková 6:1, 3:6, 6:2, Tomljanović–Joint 6:1, 6:3, Keys–Saville 6:2, 6:1, Baptiste–Haddad 4:6, 6:3, 6:1, Krejčíková–Maria 7:6, 6:3, Tauson–Linette 6:4, 4:6, 6:1, Alekszandrova–Bronzetti 6:3, 6:2, Szamszonova–Sherif 7:6, 6:2.
KURŠUMLIJSKA BANJA. – Női ITF-torna, 1. forduló: Ristić–Raszim 7:5, 6:3.

Nyitókép: Đokovićnak eleinte meggyűlt a baja a széllel, végül magabiztos játékkal jutott tovább (Fotó: Beta/AP)