2024. május 9., csütörtök

Györe mellől elpártolt a szerencse

Fortuna nem támogatta Györe Lászlót a kitzbüheli elődöntőben. A zentai teniszező az utóbbi két hétben mutatott magas szinten teniszezett az osztrák Dominic Thiem ellen is, 12 break- és 5 meccslabdát is kiharcolt, ellenfele azonban azokban az esetekben egyetlen hibát sem vétett, a biztos vereséget védhetetlen adogatásokkal vagy sikeresen kivitelezett kockázatos ütésekkel kerülte el. Györe így is sikeres rövid időszakot zárt, egyhetes szünetet tart, a hét végén Cincinnatiben indul a selejtezőben, azután Winston Salemben, ahol a tavalyi döntőt védi, a jelen állás szerint a nyolcadik kiemelt lesz, végül a nyarat New Yorkban a US Openen zárja. Ha a formája nem hanyatlik, logikus lenne, hogy ebben az időszakban feljuthat a 30 legjobb közé.

Az elődöntő krimihajráját még Dominic Thiem nyerte meg, de a döntőre már nem maradt ereje (Fotó: Salzburger Nachtrichten)

Az elődöntő krimihajráját még Dominic Thiem nyerte meg, de a döntőre már nem maradt ereje (Fotó: Salzburger Nachtrichten)

Az e heti kanadai tornákon Miomir Kecmanović az egyetlen szerbiai képviselő, magyar pedig egy sem indul. Miomir Torontóban selejtezőssel kezd, majd a 2. fordulóban a lengyel Hubert Hurkacz vagy a kazah Alekszandr Bublik következik. A női torna érdekessége, hogy visszatért a játékhoz Caroline Wozniacki, és selejtezőssel kezd, míg a 44. évében járó Venus Williams a soroláson Madison Keyst kapta.

KITZBÜHEL. – ATP-torna, elődöntő: Thiem–Györe 6:7, 7:5, 7:6, Baez–Etcheverry 7:6, 3:6, 6:4. Döntő: Baez–Thiem 6:3, 6:1.
WASHINGTON. – ATP-torna, nyolcaddöntő: Fritz–Murray 6:7, 6:3, 6:4, Tiafoe–Sang 6:2, 6:3. Negyeddöntő: Fritz–Thompson 6:3, 6:3, Evans–Tiafoe 6:2, 7:5, Dimitrov–Humbert k. n., Griekspoor–Wolf 7:5, 6:4. Elődöntő: Griekspoor–Fritz 3:6, 6:3, 6:2, Evans–Dimitrov 6:3, 7:6. WTA-torna, 2. forduló: Szakari–Fernandez 7:5, 6:2. Negyeddöntő: Pegula–Szvitolina 4:6, 6:3, 6:4, Gauff–Bencic 6:1, 6:2, Szamszonova–Kosztjuk 6:4, 6:2, Szakari–Keys 6:3, 6:3. Elődöntő: Szakari–Pegula 6:3, 4:6, 6:2, Gauff–Szamszonova 6:3, 6:3.
LOS CABOS. – ATP-torna, elődöntő: Cicipasz–Ćorić 6:3, 6:2, De Minaur–Köpfer 6:2, 6:7, 6:1. Döntő: Cicipasz–De Minaur 6:3, 6:4.
PRÁGA. – WTA-torna, negyeddöntő: Korpatsch–Cornet 7:6, 6:1, Nosková–Schmiedlová 6:0, 6:2, Cristian–Baindl 6:4, 1:6, 6:2, Hibino–Martincová 6:1, 6:2.
CORDENONS. – Női ITF-torna, elődöntő: Erjavec–Stollár 6:3, 6:2.
HECHINGEN. – Női ITF-torna, negyeddöntő: Bondár–Vecić 6:3, 6:3. Elődöntő: B. Fruhvirtová–Bondár 7:6, 6:3.
KOGE. – Női ITF-torna, negyeddöntő: Gramatikopulu–Radanović 1:6, 6:3, 6:4.
SAVITAIPALE. – Női ITF-torna, negyeddöntő: Udvardy L.–Hertel 0:6, 6:4, 6:4. Elődöntő: Udvardy L.–Kuczer 6:2, 3:6, 7:6.

Nyitókép: Az elődöntő krimihajráját még Dominic Thiem nyerte meg, de a döntőre már nem maradt ereje (Fotó: Salzburger Nachtrichten)