2024. május 8., szerda

Györe Hamburgban kiemelttel kezd

E héten szerbiai és magyar teniszezők szép számmal érdekeltek. Hamburgban például Györe László a 6. kiemelt argentin Tomás Martín Etcheverryvel kezd, Miomir Kecmanović és Dušan Lajović egymással kerültek szembe, Umagban Marozsán Fábián az argentin Juan Manuel Cerundolót, Piros Zsombor pedig az ausztrál Christopher O’Connellt kapta ellenfeléül.

Varsóban a WTA-torna selejtezőjében Natalija Stevanović az első kiemelt, és a thai Peangtarn Pliphuech ellen rajtol, Hamburgban Udvardy Panna a szlovák Anna Karolína Schmiedlovával kezd, Lausanne-ban pedig Olga Danilović és Bondár Anna várta az esti sorsolást. A challengereken is lesz két erős teniszező, hisz a spanyol Segoviában Fucsovics Márton, a svájci Zugban Hamad Međedović tartozik majd a kiemeltek közé. Utóbbi szombaton még a szomszédos Gstaad elődöntőjében játszott, de nem nagy erőbevetéssel, mint ahogyan ugyanott Kecmanović sem. Båstadban rangos RuudRubljov döntő volt műsoron, Newportban pedig a 18 éves és a ranglistán 190. amerikai Alex Michelson a váratlan döntős, és már 50 helyet javított.

Jelentős javítás vár a 18 éves szerb Lola Radivojevićre, aki a hollandiai Amstelveen után a német Darmstadt ITF-tornáján is döntős lett, és veszített a horvát Tena Lukas ellen.

Nizzában a Hopman-kupában az este a döntő volt műsoron a horvát és svájci vegyes válogatottak között.

GSTAAD. – ATP-torna, negyeddöntő: Međedović–Hanfmann 6:3, 6:3, Ramos–Varillas 6:7, 6:1, 6:4, Cachin–Munar 6:3, 6:3. Elődöntő: Ramos–Kecmanović 6:2, 6:3, Cachin–Međedović 6:3, 6:1.

BÅSTAD. – ATP-torna, negyeddöntő: Ruud–Ofner 6:3, 6:4, Rubljov–A. Zverev 6:2, 6:3, F. Cerundolo–Coria 6:3, 6:3. Elődöntő: Ruud–Musetti 6:3, 7:5, Rubljov–F. Cerundolo 7:6, 6:7, 6:3.

NEWPORT. – ATP-torna, negyeddöntő: Isner–Paul 4:6, 6:3, 7:6, Michelsen–McDonald 6:3, 6:3. Elődöntő: Mannarino–Humbert 6:4, 6:3, Michelsen–Isner 7:6, 6:4.

PALERMO. – WTA-torna, negyeddöntő: Paolini–Kaszatkina 6:4, 4:6, 6:3, Cs. Dzseng–Navarro 6:4, 6:2, Sherif–Osorio 6:4, 6:1, Sorribes–Burel 6:1, 7:6. Elődöntő: Cs. Dzseng–Sherif 6:4, 4:6, 6:1, Paolini–Sorribes 7:6, 6:0.

BUDAPEST. – WTA-torna, negyeddöntő: Baindl–Stollár 7:6, 6:3, Podoroska–Aveneszjan 6:1, 6:3 Juvan–Timofejeva 3:6, 6:3, 6:2, Liu–Schmiedlová 7:5, 6:4. Elődöntő: Baindl–Liu 7:5, 7:6, Timofejeva–Podoroska 7:6, 3:6, 6:3.

TRIESZT. – Challenger, negyeddöntő: Marozsán–Della Valle 6:1, 6:4. Elődöntő: Passaro–Marozsán 3:6, 7:5, 6:2.

DARMSTADT. – Női ITF-torna, negyeddöntő: Radivojević–Naito 6:0, 6:4. Elődöntő: Radivojević–Scholl 7:5, 6:4. Döntő: Lukas–Radivojević 6:3, 6:4.

NIZZA. – Hopman-kupa: Franciaország–Svájc 1:2, Spanyolország–Belgium 1:2, Spanyolország–Horvátország 1:2.

Nyitókép: Hamburgban Tomás Martín Etcheverry lesz Györe Laci első ellenfele (Fotó: Tennis Mayors)