2024. május 9., csütörtök
BAJNOKOK LIGÁJA

Az isztambuli randevú

Ma (szombaton) 21 órától az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban rendezik meg az európai, egyben a világ klublabdarúgásának legértékesebb trófeájáért vívott meccset. A BL-döntőben az előzetesen is egyik topfavoritnak tartott, angol bajnoki címvédő Manchester City, valamint a némileg meglepetésre idáig jutó, a Serie A-ban harmadik helyezett Inter csap össze. Ennek megfelelően, illetve a csapatok kereteit figyelembe véve és a széles körű szakvélemény szerint is a Premier League uralkodója reménykedhet jóval reálisabban a győzelemben, az Inter sikere mindenképp meglepetésnek számítana.

Változatos utat jártak be a csapatok az isztambuli trófeamérkőzésig. A City egy többé-kevésbé uralt, Dortmund előtt megnyert csoportkör után kőkemény ellenfeleken gázolt át az isztambuli összecsapás jogáért: már a nyolcaddöntőben a Szoboszlai-féle Leipziget kellett kiütnie, utána pedig két, előrehozott döntőnek is beillő párharcot hozott le győztesen, előbb a Bayern, utána pedig a címvédő Real Madrid ellen – akár azt is mondhatnánk, hogy a City mai ellenfele az idei egyenes kieséses szakaszban a könnyebbek közé tartozik… Eközben az Inter a Bayernnel és Barcelonával fémjelzett kvartettből jutott tovább, a katalánok előtt végezve a második helyen, majd a rájátszásban sorrendben a Portón, a Benficán és a városi rivális Milanon kellett átverekednie magát – a manchesteriek mindhárom felsorolt gárdánál nagyobb játékerőt képviselnek.

Guardioláék a döntő vaskos favoritjai, de Inzaghi és csapata minden gavallérság ellenére veszélyes ellenfél…

Guardioláék a döntő vaskos favoritjai, de Inzaghi és csapata minden gavallérság ellenére veszélyes ellenfél…

A vaskos favorit trénere, Pep Guardiola szerint nem az előzmények döntenek majd a kupáról, ideértve a két évvel ezelőtt a Chelsea ellen elbukott finálét is: „Két éve más helyzetben jutottunk eddig, részben a Covid miatt is. Most a legjobbunkat kell nyújtanunk, mert egy döntő nem a múltról szól, hanem arról, hogy hogyan teljesítünk a 95 perc alatt. Egyszerűen a jobb csapatnak kell lennünk, nem érdekes, hogy mit tettünk a csoportkörben, a Premier League-ben vagy az FA-kupában” – fogalmazott a katalán szakember, aki az angol gárdával a klub történetének első BL-címét szerezheti meg.

Guardiola minden bizonnyal bízhat játékosai, elsősorban a De Bruyne–Haaland tengellyel fémjelzett támadás átütőerejében, de hozzá hasonlóan a túloldalon is egy rutinos, kupákra specializálódott tréner dirigál majd a vonal mellől. Simone Inzaghi már két kupát és szuperkupát nyert a 2021 óta vezetett csapattal, számos alkalommal bizonyítva, hogy éles meccsekre mennyire össze tudja rántani legénységét mentális szinten. Az olasz természetesen előzékenyen nyilatkozott a fináléra készülve: „Véleményem szerint Guardiola a világ legjobb trénere. Mindig is ezt mondtam, és ezt is fogom mondani. Egy korszakot formált a sportágban, a modern futballban volt egy Guardiola előtti és egy Guardiola utáni időszak” – méltatta ma esti riválisát Inzaghi.