2026. július 23., csütörtök
MAGYAR LABDARÚGÁS

Nagy múltú csapatok visszatérése

Pénteken a Nyíregyháza–Újpest találkozóval hivatalosan is kezdetét veszi az NB I. 2026/2027-es idénye. Igen érdekes szezon áll előttünk, amelynek legfőbb kérdése, hogy a Ferencváros vissza tudja-e hódítani a bajnoki trónt, vagy a Győr megvédi a címét, esetleg egy harmadik csapat lesz a pontvadászat győztese.

A másodvonalból felkerült csapatok szereplését is nagy érdeklődés előzi meg, hiszen nem zöldfülű újoncokról van szó, hanem nagy múltú csapatokról, a Honvéd tizennégy, a Vasas hat alkalommal emelhette fel az első helyezettnek járó serleget. Nem mellékesen érdemes megjegyezni, hogy a bajnokság fővárosközpontúvá vált, hiszen a tizenkét csapatból öt budapesti.

A Magyar Labdarúgó-szövetség közleményben tudatta, hogy az UEFA által elfogadott szabályrendszer érvényes a nemzeti pontvadászatra, ami némileg eltér a világbajnokságon tapasztaltaktól. Ezek szerint a tévesen megítélt szögletrúgást felülvizsgálhatja a VAR, de kizárólag olyan rendkívül egyértelmű esetekben, amikor a VAR-vizsgálat azonnal, a játék újraindításának késleltetése nélkül lefolytatható. A labda játékba kerülése előtti szabálytalanságok esetében a megfelelő fegyelmi intézkedést meg kell hozni, és a szögletet vagy a szabadrúgást meg kell ismételni. Az UEFA-hoz hasonlóan az MLSZ sem alkalmazza a FIFA egyes versenyein bevezetett általános hidratációs szünetet. Ahogyan az UEFA, úgy az MLSZ sem alkalmazza azt a lehetőséget, hogy a száj eltakarása a kommunikáció elrejtése érdekében szabálytalanságnak minősüljön. Ugyanakkor az MLSZ közleményében kiemelik, hogy ez a viselkedés sportszerűtlennek minősülhet, ami sárga lappal büntethető, „konfrontáció, reklamálás vagy hasonló helyzetek során”. Ha a mérkőzés után kiderül, hogy „a kommunikáció sértő, becsmérlő vagy gyalázkodó kifejezéseket és/vagy cselekményeket tartalmazott, az esetben a fegyelmi testület hoz megfelelő döntést”. Az UEFA-hoz hasonlóan az MLSZ nem alkalmazza azt a lehetőséget, miszerint a játékvezető döntése ellen tiltakozva a pályáról való levonulás kiállítással büntetendő szabálytalanságnak számítana.

Az idő majd eldönti, hogy ez a szabályrendszer mennyire egyértelmű, illetve milyen mértékben tudják következetesen alkalmazni a játékvezetők.

Ami a nyitótalálkozót illeti, érdemes megjegyezni, hogy mind az Újpest, mind a Nyíregyháza megerősítette keretét. A Lilák esetében az egyik legmeghatározóbb igazolás Markgráf Ákos lehet, aki a Puskás Akadémiától érkezett a fővárosba. A mindössze 21 éves balhátvéd végigjátszotta az előző idényt, és már a válogatottban is bemutatkozott, így joggal számolnak azzal a lila-fehér klubnál, hogy védelmük a tavalyinál stabilabb lesz. Annál is inkább, mert kedden este leszerződtették Tizian Scharmert, a Sturm Graz 22 éves korosztályos osztrák válogatott védőjét is. Szappanos Péter, a Puskás Akadémia korábbi hálóőre is a fővárosba költözött. Nem csak a kapuban vár rá fontos szerep, a klub vezetői a csapat összekovácsolásában is számítanak rá. Muhamed Tijani, a 25 éves nigériai támadó a Slavia Prahát hagyta el az újpestiek kedvéért. A dolog szépséghibája, hogy a játékos sérülés miatt még nem lépett pályára egyetlen edzőmeccsen sem, és nagy kérdés, mikor csillogtathatja meg először tudását a magyar bajnokságban. A Nyíregyháza a támadósor megerősítését tartotta első számú feladatának. Bizonytalan, hogy Jean Batoum, a kétszeres kameruni válogatott játékos mennyire tudja hozni a tőle elvárt szintet. Korábban az izraeli Ashodban húsz találkozón öt gólt szerzett, de lengyel Cracovia mezében nem tudta megismételni ezeket a számokat.

Komoly fegyvertényt hajtott végre a hétfő este a Zalaegerszeg ellen pályára lépő MTK is, hiszen a Debrecentől megszerezte Szuhodovszki Somát. A 26 éves középpályásnak nagy szerepe volt abban, hogy a Loki nemzetközi kupaszereplést érő helyen zárta az előző idényt, így biztosra vehető, hogy a kék-fehérek játékának stabilizálásában is segíteni tud a magyar válogatott játékos. Természetesen a hajdúságiak azonnal gondoskodtak a pótlásáról, a lengyel Lublintól leigazolták Sergi Sampert, aki a Barcelonánál nevelkedett, sőt a katalánokkal spanyol bajnoknak és Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát.

A nyár végéig bőven lehetnek még új igazolások, egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ott fejezi be az idényt, ahol elkezdi, az viszont tény, hogy két hónapnyi pihenőt követően a magyar klubfutball szerelmesei újra a képernyőn láthatják kedvenceiket.

A hétvége programja, péntek: Nyíregyháza–Újpest (20.00). Szombat: Kisvárda–Kispest Honvéd (19.30). Vasárnap: Vasas–Győr (15.45), Debrecen–Puskás Akadémia (18.00), Paks–Ferencváros (20.00). Hétfő: MTK–Zalaegerszeg (19.30).

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A bajnoki címre hajt a Ferencváros (Fotó: MTI)