„Úgy érzem, megérkeztem az NB I.-be”

A törökkanizsai Rácz László nevével néhány éve már találkozhattak a Magyar Szó olvasói, 2018-ban ugyanis a Független Labdarúgó Szervezetek Szövetsége, a CONIFA által szervezett londoni „világbajnokságon” aranyérmes lett a kárpátaljai magyar válogatott tagjaként, amelyen rokoni kapcsolatai miatt szerepelhetett. A hórihorgas hátvéd azóta több idényt is lehúzott a magyar NB II.-ben, az ősszel pedig az újonc Kazincbarcika színeiben bemutatkozott a magyar élvonalban is. Laci az őszi zárófordulóban lejátszott Újpest–Kazincbarcika bajnoki után nyilatkozott lapunknak.
n Pályafutásod jelentős részét Pécsett töltötted, ahol csapatkapitány is voltál. Milyen érzésekkel távoztál a klubtól?
– Pécs városa és vele együtt a PMFC is teljesen a szívemhez nőtt. Amikor odaigazoltam, nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú időt töltök ott. Az évek alatt sokat fejlődött a klub, és vele együtt én is. Nagyon sokat köszönhetek a piros-feketéknek, de miután a Pécsi Munkás kiesett a másodosztályból, a fejlődésem érdekében váltanom kellett. Nehéz döntés volt, a PMFC pedig remélem, hogy hamarosan visszakerül méltó helyére, hiszen Pécs mindig is a vidéki foci egyik bástyája volt.
n Majdnem egy évtizeden át játszottál a magyar másodosztályban, több mint háromszáz NB II.-es és NB III.-as mérkőzés van a lábadban. Mekkora váltás volt számodra az NB I.?
– Sok meccsen sikerült játszanom az elmúlt időszakban, emellett az edzéseken is próbáltam mindig száz százalékot nyújtani. Volt egy vállsérülésem, ami után ismét jól teljesítettem, és ezt követően jött a megkeresés a kazincbarcikai klubtól. Természetesen igent mondtam, hiszen az NB I. a magyar futball csúcsa, amelyre minden focirajongó kíváncsi. Ez érezhető a hétvégéken, eddig minden percét élvezem.
n Hivatalosan a 4. fordulóban, Diósgyőrben debütáltál az élvonalban, de az igazi megmérettetés az őszi idény hajrájában jött el a számodra, amikor több bajnokit is végigjátszottál. Mit éreztél, amikor pályára léptél a DVTK stadionjában?
– Amikor aláírtam a szerződést, csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél több időt a pályán töltsek. A bemutatkozásom ugyan rövidre sikeredett, hiszen csupán pár percet játszottam, ám már akkor éreztem, hogy ettől többre vagyok hivatott. Amikor megkaptam az igazi lehetőséget, onnantól kezdve bennmaradtam a kezdőcsapatban, és élvezhettem a játékot az ország legjobb együttesei ellen. Úgy érzem, sikerült felvennem az NB I. ritmusát, úgymond megérkeztem a legjobbak közé.
n Néhány nap leforgása alatt kétszer is pályára léptél az őszi bajnok Győr ellen. Gondolom nem volt egyszerű felvenni a harcot a jó formában lévő ETO csatársorával?
– Korábban is sok kiváló csatár ellen játszottam, de most minden hétvégén a legjobbak ellen kell bizonyítani, ez óriási kihívás. Minden találkozóra úgy készülök, hogy nálam ők nem lehetnek jobbak az egész mérkőzésen. A Győr ellen sem azt néztem, hogy az ő játékosaik korábban hol játszottak, én pedig Törökkanizsáról jövök... Egy mérkőzésen minden megtörténhet, és bármilyen jó labdarúgók is vannak az ellenfélnél, nálam jobban nem akarhatják a sikert.
n A TSC csapatában szereplő Mezei Szabolcs említette, hogy stílusa miatt a Paks gárdáját nem igazán kedvelik az NB I.-ben. Neked mekkora kihívást jelentett a rengeteg paksi beívelés hatástalanítása?
– A Paks csapata már évek óta meghatározó együttese az első osztálynak, csak hazai játékosokkal, jól meghatározott játékfilozófiával. A direkt futballhoz optimális támadókkal rendelkeznek, akik nálam is magasabbak, erősebbek. A Paks elleni bajnokin lehetőség szerint már a beadásokat próbáltuk meghiúsítani, de ha ez nem sikerült, akkor próbáltunk arra figyelni, hogy csatáraik ne támadhassák meg a labdát. Persze, ez nem mindig sikerült, hiszen nem könnyű egy Böde Dániel vagy Tóth Barnabás kvalitású játékossal felvenni a harcot.
n A PMFC tagjaként, főleg pontrúgások után, több gólt szereztél, az ősszel pedig az élvonalban is feliratkoztál a góllövők közé. Hol és mikor született meg az ominózus találat?
– A 16. fordulóban Győrben sikerült betalálnom. A gólomig nagyon gyengén játszottunk, az ellenfél már 2:0-ra vezetett. A hajrában egy szabadrúgást követően a hazai kapus hibája után elém került a labda, amelyet sikerült a hálóba juttatnom. Ez után nagyot küzdöttünk, ám az egyenlítés sajnos nem jött össze. Ettől függetlenül büszke vagyok az első élvonalbeli találatomra, várom a következőt.
n Az őszi zárófordulóban Újpesten is nagyot harcoltatok, viszont ott is vereséget szenvedtetek. Hogyan látod, miben kellene javulnotok ahhoz, hogy kiharcoljátok a bennmaradást a legfelsőbb osztályban?
– Már a bajnokság előtt tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen a Kazincbarcikának ez az első szezonja a legjobbak között, és a jelenlegi keret nagy része nem játszott még az NB I.-ben. A mezőny nagyon erős, itt van pl. az Európa Ligában vitézkedő Ferencváros, a bajnoki címért harcoló Győr, a mindig kellemetlen Paks. Ezen csapatok ellen nem sok esélyünk van a pontszerzésre, így azokra a találkozókra kell kihegyezni a formánkat, amelyeken reális esélyünk lesz a győzelemre.
n Kazincbarcikán csapattársad a moholi Könyves Norbert, aki hatalmas rutinjával biztosan sokat segített. A többi, Magyarországon futballozó vajdasági magyarral mennyire tartod a kapcsolatot?
– Könyvivel korábban többször is játszottunk egymás ellen, így a pályáról már ismertem. Ebben az idényben végre egy csapatban vagyunk, ezáltal jobban megismerhettem. Nagyszerű ember, sokat tanulok tőle, és azt hiszem, hogy rövid idő alatt barátok lettünk. A vajdaságiakkal szorosabb a kapcsolatom, mindig örülök, ha van valaki körülöttem otthonról. Természetesen figyelemmel követem a többieket, és sok délvidéki játékossal tartom a kapcsolatot. Ezúton is szeretnék nekik sok sikert kívánni, hajrá Délvidék!