Korábban megemlítettük, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség ettől az idénytől kezdve szigorúbban fog eljárni a nézőtéren tapasztalt rasszista megnyilvánulásokkal szemben. Vági Márton főtitkár szavaiból kiderült, hogy a FIFA felhívásának tesznek ezzel eleget: „A fegyelmi szabályzat szigorítását illető döntés közvetlen előzménye a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 2025. május 28-án kiadott körlevele. A FIFA ebben értesítette a tagszervezeteit, hogy a nemzetközi szövetség rasszizmus elleni fellépése változatlan. A kötelező előírás szerint a FIFA fegyelmi szabályzatának rasszizmus elleni pontjait azonos tartalommal kötelező beépíteni minden tagország fegyelmi szabályzatába, legkésőbb 2025. december 31-ig. Az MLSZ saját fegyelmi gyakorlatában az elmúlt évtizedben igyekezett elkerülni a zárt kapus vagy pontlevonásos büntetés alkalmazását, de most – minden tagországra érvényesen – erre a gyakorlatunkra kaptunk egy szigorító felhívást” – mondta Vági.
Úgy tűnik azonban, hogy többen nem értették meg a szövetség üzenetét. Az érintettek maguknak keresték a bajt, a fegyelmi bizottság ugyanis eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg ellen is szurkolói rendzavarások, rasszista megnyilvánulások és illetlen bekiabálások miatt. Nagyon jó lenne, ha az MLSZ-nek rövid időn belül sikerülne rendet raknia, ugyanis közelednek a világbajnoki selejtező mérkőzések, és előre sejthető, hogy nemzetközi szinten nem fognak finomkodni a büntetések kiszabásával…
Nemcsak a rendetlenkedő szurkolókkal van gond, hanem az edzőkkel is. Nuno Campost, a Zalaegerszeg trénerét heves reklamálás miatt a játékvezető kiállította az első fordulóban, amiért egy mérkőzés eltiltást kapott. Így csapata szombati, Diósgyőr elleni találkozóját csak a lelátón tekintheti meg. Robbie Keane, a Ferencváros stratégája pedig élesen nekiment az „ötmagyaros” szabálynak: „Nem túl jó ez a magyarszabály. Vannak olyan játékosok, akik a BL-meccseken, vannak, akik a bajnokságban csalódottak, hogy nem játszhatnak. Szombaton öt magyarral játszottunk, akkor a külföldiek voltak dühösek. Ez nem egy jó helyzet, nem is értek egyet vele, de ez van. Amikor Barnit le akartam cserélni, kettőt kellett cserélnem. Ez őrültség, nevetséges. Szombaton Ötvös Bencével és Tóthtal álltam volna fel a középpályán, de ha megsérülnek, négyet kellett volna cserélnem, és akkor ezután nincs mit csinálni a második félidőben” – fejtette ki gondolatait Keane.
Akárhogy is áll majd fel a címvédő, szombaton kifejezett esélyes lesz az újonc Kazincbarcika ellen. Ugyanakkor nem csak a bajnokcsapatnál értetlenkednek a változások miatt, Borbély Balázs, a Győr trénere sincs teljesen képben a dolgokkal: „Nem egyszerű, és jó lenne, hogyha valaki megfogalmazná, leírná papírra, hogy mit is takar ez konkréten. Mikor lehet cserélni, milyen helyzetekben mit lehet csinálni, mert egyelőre mindenki csak beszél róla, de nincs egyértelműen, feketén-fehéren lefixálva. Úgyhogy jó lenne, ha valaki venné a fáradságot, és mindezeket megtenné.”
Felmerül a kérdés, ha már a szakemberek sem értik pontosan, mit és hogyan szeretne elérni az MLSZ, akkor azt hogyan lehet elvárni a mezei szurkolótól. Azt csak sejthetjük, hogy Borbély úr irigykedve tekint újpesti kollégájára, Damir Krznarra, akinek a vasárnapi találkozó előtt aligha lesznek értelmezési gondjai, mert többször kifejtette, hogy nem érdekli a szabályzat. Persze olyan támogatóval a háttérben, mint a Mol, könnyen lehet dacolni a szövetséggel…
Felcsúton igyekeznek távol maradni a botrányoktól, inkább tudatosan építkeznek. Megtalálták a megoldást a Liverpoolhoz távozó kapusuk, Pécsi Ármin pótlására, tegnap ugyanis bejelentették, hogy leigazolták Szappanos Pétert, a Paks korábbi hálóőrét, aki nemrég szerződést bontott a szaúdi al-Fatehhel. A játékos a közelmúltban kijelentette, hogy vissza kíván jönni Magyarországra, szóba hozták a tolnaiakkal, a Fradival is, végül azonban a Puskás Akadémiát választotta, így a Nyíregyháza ellen már akár pályára léphet.
A hétvége programja, péntek: Debrecen–MTK (20.00). Szombat: Diósgyőr–Zalaegerszeg (17.45), Ferencváros–Kazincbarcika (20.15). Vasárnap: Kisvárda–Paks és Puskás Akadémia–Nyíregyháza (17.45), Győr–Újpest (20.00).
