2025. május 26., hétfő

Vereség az idényzárón

A Szuperliga rájátszásának utolsó fordulójában a TSC együttese a kragujeváci Radnički 1923 vendégeként 5:2-es (2:0) vereséget szenvedett.

Az első félidőben több helyzetet és két hazai lesgólt követően végül Issa Bah a 35. percben megszerezte a vezetést, amit Vidosavljević a hosszabbításban egy tizenkétméteres lövéssel megduplázott. A szünetet követően nem sokkal az 52. percben Bah tizenötméterről a bal felsőbe csavart, így gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát.

A TSC azonban nem adta fel a küzdelmet, két perc alatt Miloš Vulić (68. perc) és Savić (70. perc) révén egygólosra csökkentette a hátrányát. 

A vendégek kitámadtak, megpróbáltak egyenlíteni, azonban Kilian Zoé Bevis a 88., majd Jovan Ilić a ráadásban szerzett találataival végleg eldöntötte a mérkőzést.

A topolyai csapat 50 ponttal a hetedik helyen végzett a bajnoki tabellán, így az előző négy idénnyel ellentétben, az idén nem sikerült kiharcolnia az európai kupaszereplést.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A topolyai együttesnek nem sikerült kiharcolni az európai kupaszereplést (Fotó: TSC)