2025. május 10., szombat

Marco Rossi hosszabbított

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította Marco Rossi szerződését, aki így egészen 2030 júniusáig maradhat a válogatott élén. Az olasz szakember – aki immár magyar állampolgárként is vezeti a nemzeti csapatot – 2018 júniusa óta tölti be a kapitányi posztot.

Rossi irányítása alatt eddig 74 mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatott, ezekből 34-et megnyert, 17 döntetlennel zárult, míg 23 alkalommal vereséget szenvedett. A 60 éves tréner két Európa-bajnokságra is kijuttatta a csapatot, és stabil alapot épített a nemzeti együttes köré.

„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy akkora a bizalom irányomba, amit a szerződésem 2030-ig történő meghosszabbítása mutat! Szeretném megragadni az alkalmat, hogy Csányi Sándor elnök úrnak is gratuláljak újraválasztásához, és külön is megköszönjem támogatását és bizalmát, ami ugyanakkor hatalmas felelősséget is jelent, ismerve a felénk támasztott elvárásokat. Mint mindig, ezentúl is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy megfeleljünk ezeknek, illetve lehetőség szerint túl is teljesítsük őket” – idézte az MLSZ a szövetségi kapitányt.

Az MLSZ tegnapi közgyűlésén egyebek közt az is kiderült, hogy újabb öt évig Csányi Sándor tölti majd be az elnöki posztot. A 72 éves vezető egyedüli jelöltként indult, s egyhangúlag választották meg. Az elnökségben történt némi változás, a legjelentősebb talán az, hogy Lőw Zsolt bekerült a testületbe, s ezután ott is kamatoztathatja külföldön szerzett tudását.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Marco Rossi eltökélten tekint a jövőbe – a válogatott kapitánya 2030-ig marad a kispadon (Fotó: MTI)