2024. május 9., csütörtök

Csak egy gól Milánóban

Tapogatózó játékkal kezdődött a sokak által várt Inter–Atlético Madrid rangadó a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Fél óra elteltével forrósodott fel a hangulat, elsősorban Lautaro Martíneznek köszönhetően, aki előbb lábbal, majd fejjel veszélyeztette a spanyolok kapuját. A félidő végén Marcus Thuram járt közel a gólszerzésnél, ám célt tévesztett, ráadásul meg is sérült, így helyette Marko Arnautović állt be.

A második félidőben több kihagyott lehetőséget követően Arnautović bevette Jan Oblak kapuját. A hajrában mindkét csapat előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, de az eredmény már nem változott, így az Inter minimális előnnyel utazhat a visszavágóra.
A PSV–Dortmund találkozó első félidejében a hazai csapat csak árnyéka volt önmagának, így nem volt véletlen, hogy a vendégek Donyel Malen megpattanó lövésével előnybe kerültek. A második játékrészben vitatható büntetőhöz jutott a PSV, amit Luuk de Jong magabiztosan értékesített. Mivel több találat nem született, a hollandok elkerülték ugyan a vereséget, de Dortmundban ilyen játékkal nem sok jóra számíthatnak.

Eredmények, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések: Inter–Atlético Madrid 1:0, PSV–Borussia Dortmund 1:1.

TUCHELNEK MENNIE KELL!
Az idény végén távozik Thomas Tuchel, a Bundesligában címvédő Bayern München vezetőedzője. A klub szerda délelőtt megerősítette a Bild napilap és a Sky tévécsatorna korábbi értesülését, miszerint az 50 éves tréner az elmúlt napokban megállapodott a vezetőséggel, hogy nem tölti ki 2025 júniusáig szóló szerződését. A bajor gárda vasárnap sorozatban harmadik tétmérkőzésén kapott ki, miután a bajnokság 22. fordulójában 3:2-re alulmaradt Bochumban. Előzőleg Leverkusenben is vereséget szenvedett – és 2015 óta először kapott ki a bajnokságban kétszer egymás után idegenben –, majd múlt szerdán a BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén is alulmaradt a Lazio otthonában.

A Bayern 12 fordulóval a Bundesliga-szezon vége előtt nyolcpontos lemaradásban van a veretlenül éllovas Bayer mögött. A német kupában a csapat már november óta nincs versenyben. Tuchel korábban megfordult a Mainznál, a dortmundi Borussianál, a Paris Saint-Germainnél és a Chelsea-nél is – amellyel Bajnokok Ligáját nyert –, mielőtt tavaly márciusban leült a müncheni kispadra.

Ami a bajnokságokat illeti, a vártnál jóval nehezebben győzte le hazai pályán a Manchester City a Brentfordot. A címvédő az első félidőben kevés helyzetet dolgozott ki, a szünetet követően azonban nagyobb nyomást fejtettek ki Pep Guardiola fiai. Igazán nagy lehetőségei azonban így sem voltak a bajnokcsapatnak, amely csak egy kontra során, Erling Haaland gyorsaságát kihasználva tudta feltörni a vendégek védelmét. Győzelmével a City egy pontra megközelítette a listavezető Liverpoolt.

Angol bajnokság: Manchester City–Brentford 1:0. Az élmezőny: Liverpool 57, Manchester City 56, Arsenal 55 pont stb.

 

Nyitókép: A milánói meccsen végig nagyon kemény mezőnycsata folyt (Fotó: Beta/AP)