2024. május 9., csütörtök

A Sounders jobb volt

A Seattle Sounders ellen folytatódott a TSC felkészülési sorozata, Žarko Lazetić együttese 3:2-re kikapott. Rakonjac találatával a topolyaiak már az 1. percben megszerezték a vezetést, ám a folytatásban az ellenfél jobban feltalálta magát, Minoungou góljával a 34.-ben egyenlített, majd a 84.-ben Teves találatával előnyhöz jutott. Kuveljić a 90+14. percben még egalizált, az összecsapást viszont Rusnak 120.-ban lőtt gólja zárta. „A Sounders játékereje nagyjából megegyezik az Európa-ligában szereplő együttesekével, az eredményt tekintve elégedettek lehetünk. Láttunk jó és rossz megoldásokat is, de mindenképp bizakodásra ad okot a játékosok elhivatottsága és küzdeni akarása. Kétszer hatvan percet játszottunk, alaposan elfáradt a csapat” – értékelte a meccset Lazetić. A TSC február 3-án a svéd AIK ellen zárja a felkészülés esteponi szakaszát.

SZOBOSZLAI ÖTÖDSZÖR
Az angol bajnokság hétközi fordulójának legnagyobb rangadóját Liverpoolban játszották, ahol a hazaiak már az elejétől kezdeményezős játékkal rukkoltak elő, s ehhez mérten a félidő előtt már 2:0-ra vezettek. Aztán a folytatásban sem álltak le, de Núñez büntetőt vétett, majd a 65. percben már mindennek vége volt, mert Bradley beadását Szoboszlai juttatta fejjel az ellenfél kapujába. Ez volt a magyar válogatott játékos ötödik találata a Liverpoolban.

Alaposan megszenvedett a spanyol bajnokságban az Atlético Madrid a Rayo Vallecanóval. A fővárosiak győztes találatát Depay csak a 90. percben tudta megszerezni. Nagy fölényben játszott hazai pályán a Barcelona az Osasunával szemben, a hőn áhított találat a második félidő közepén született meg, de a gránátvörösök még úgy is csak nagy kínok közepette szerezték meg a győzelmet, hogy emberelőnnyel fejezték be a találkozót.

Angol bajnokság, 22. forduló: Manchester City–Burnley 3:1, Tottenham–Brentford 3:2, Liverpool–Chelsea 4:1. Az élmezőny: Liverpool 51, Manchester City és Arsenal 46, Tottenham és Aston Villa 43 pont stb. Spanyol bajnokság, pótolt mérkőzések: Barcelona–Osasuna 1:0, Atlético Madrid–Rayo Vallecano 2:1. Az élmezőny: Girona 55, Real Madrid 54, Atlético Madrid és Barcelona 47, Athletic Bilbao 42 pont stb. Német kupa: Hertha–Kaiserslautern 1:3.

 

Nyitókép: Csapattársai köszöntik Szoboszlait (balról a második) a magyar játékos találata után (Fotó: Beta/AP)