2024. május 9., csütörtök

Torpedótalálat érte a katalán zászlóshajót

Igazi drámát láthattak azok, akik megtekintették a szombat esti Barcelona–Villarreal találkozót. Már az első félidő eseményei jelezték, hogy gondban lehetnek Xavi fiai, hiába volt ugyanis a közel 70 százalékos labdabirtoklásuk, ha a vezetést a játékrész végén a Sárga Tengeralattjárónak becézett vendégcsapat szerezte meg, sőt az 54. percben már kétgólos volt a Villarreal előnye.

Az elkövetkező negyedóra viszont a Barcelona legszebb napjait idézte, Gündoğan és Pedri találataival kiegyenlített a hazai csapat, majd Bailly öngóljával már a katalánoknál vezettek. A vendégek mindettől nem roppantak össze, Guedes a 84. percben egalizálta az állást, majd a Villarreal játékosai a maratoni hosszúságú ráadásban további két gólt szerezve értékes három ponthoz jutottak. Ennek nyomán Xavi, a Barcelona vezetőedzője bejelentette, hogy a nyáron távozik a katalán sikercsapat kispadjáról: „Szeretném bejelenteni, hogy június 30-a után nem folytatom tovább a munkát a Barcelona vezetőedzőjeként. Úgy gondolom, a jelenlegi helyzeten változtatni kell, és ízig-vérig barcásként nem engedhetem ezt tovább. A mostani helyzet nem folytatódhat tovább. A távozásomról szóló döntést Rafa Yusete első számú alelnökkel közösen hoztuk meg. A klubnak dinamikus változásra van szüksége. A játékosok felszabadulhatnak, mert túlságosan feszülten játszanak. Jobb, ha távozom a nyáron. De addig is mindent beleadok.”

A Real Madrid is megszenvedett a Las Palmas vendégeként. Az első félidőben igencsak gyengén játszottak a fővárosiak, sőt a második játékrészt is jobban kezdte a Las Palmas, Lunyinnak, a vendégek kapusának több bravúrt kellett bemutatnia, az 53. percben azonban Muñoz helyzeténél már ő is tehetetlennek bizonyult. Egy csapásra támadóbbá vált a királyi gárda, amely Vinícius Júniornak köszönhetően bő tíz perccel később kiegyenlített. A hajrában egyre nagyobbá vált a vendégek nyomása, aminek meg is lett az eredménye, mivel a 84. percben Tchouaméni fejjel megszerezte a győzelmet jelentő találatot.

A 22. forduló: Almería–Alavés 0:3, Real Sociedad–Rayo Vallecano 0:0, Las Palmas–Real Madrid 1:2, Barcelona–Villarreal 3:5, Mallorca–Betis 0:1, Celta Vigo–Girona 0:1, Cádiz–Athletic Bilbao 0:0. A Sevilla–Osasuna és az Atlético Madrid–Valencia találkozó lapzárta után ért véget. A Getafe–Granada mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (február 2-án, 3-án, 4-én és 5-én): Athletic Bilbao–Mallorca, Valencia–Almería, Granada–Las Palmas, Alavés–Barcelona, Girona–Real Sociedad, Villarreal–Cádiz, Osasuna–Celta Vigo, Betis–Getafe, Real Madrid–Atlético Madrid, Rayo Vallecano–Sevilla.

MEGTORPANT A LEVERKUSEN
Több meghatározó játékosára sem számíthatott Xabi Alonso a Mönchengladbach elleni bajnokin. Mindez a játék képén nem látszott, hiszen a Leverkusen gyakorlatilag egykapuzott a kilencven perc során, a dolog szépséghibája az, hogy nem tudtak túljárni Nicolasnak, az ellenfél kapusának az eszén, így az idény során először a Leverkusen nem lőtt gólt tétmeccsen, és a listavezető előnye két pontra olvadt az Augsburg otthonában győzelmet jegyző Bayern München előtt. Gólesőt láthattak a szurkolók a forduló rangadóján, a Stuttgart–Leipzig mérkőzésen. A találkozó hőse a mesterhármast jegyző Undav volt, akinek találataival a hazaiak végül magbiztos győzelmet arattak. A vendégek számára az egyedüli pozitívum a találkozón az volt, hogy hosszú sérülést követően Orbán az utolsó percekben pályára léphetett.

A 19. forduló: Frankfurt–Mainz 1:0, Augsburg–Bayern 2:3, Hoffenheim–Heidenheim 1:1, Stuttgart–Leipzig 5:2, Werder–Freiburg 3:1, Wolfsburg–Köln 1:1, Leverkusen–Mönchengladbach 0:0, Union Berlin–Darmstadt 1:0. A Borussia (D)–Bochum találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (február 2-án, 3-án és 4-én): Heidenheim–Borussia (D), Bayern–Mönchengladbach, Darmstadt–Leverkusen, Freiburg–Stuttgart, Mainz–Werder, Bochum–Augsburg, Köln–Frankfurt, Wolfsburg–Hoffenheim, Leipzig–Union Berlin.

AMIKOR KÉT BÜNTETŐ SEM ELÉG
Nem akármilyen mérkőzést vívott egymással a Milan és a Bologna. Félórányi eseménytelen időszak után Zirkzee szerzett vezetést a Bolognának. Tíz perccel később Ferguson szabálytalankodása miatt büntetőhöz jutott a Milan, ám Giroud lövését hárította Skorupski, ennek ellenére Loftus-Cheek még a szünet előtt kiegyenlített. A folytatásban ismételten tizenegyeshez jutott a Milan, de Hernández csak a kapufát találta el. A hajrára igencsak felpörögtek az események, előbb Loftus-Cheek duplázott, majd a Bolognából Orsolini mutatta meg, hogyan kell egy büntetőt értékesíteni, így végül a csapatok megosztoztak a pontokon.

A 22. forduló: Cagliari–Torino 1:2, Atalanta–Udinese 2:0, Juventus–Empoli 1:1, Milan–Bologna 2:2, Genoa–Lecce 2:1, Monza–Sassuolo 1:0, Verona–Frosinone 1:1. A Lazio–Napoli és a Fiorentina–Inter találkozó lapzárta után ért véget. A Salernitana–Roma mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (február 2-án, 3-án, 4-én és 5-én): Lecce–Fiorentina, Empoli–Genoa, Udinese–Monza, Frosinone–Milan, Bologna–Sassuolo, Torino–Salernitana, Napoli–Verona, Atalanta–Lazio, Inter–Juventus, Roma–Cagliari.

KETTŐS EMBERELŐNY SEM GARANCIA A SIKERRE
Fordulatos csatát hozott a Marseille–Monaco bajnoki. Yedder találatával a vendégek kerültek előnybe, de sokáig nem örülhettek, mert Maripan fegyelmezetlensége miatt tíz emberre fogyatkoztak. A félidő gyors gólváltással zárult, előbb Aubameyang egyenlített, majd Akliouche remek alakítását követően ismételten a Monaco szerzett vezetést. A szünetet követően Leonardo Belerdinek köszönhetően másodszor is kiegyenlített a Marseille, amely a folytatásban 87. percben kettős emberelőnybe került, mivel Zakaria begyűjtötte második sárga lapját is. Ennek ellenére a Monacónak az utolsó percekben sikerült elkerülnie az újabb bekapott gólt, így egy ponttal térhetett haza.

A 19. forduló: Lyon–Rennes 2:3, Nice–Metz 1:0, Marseille–Monaco 2:2, Montpellier–Lille 0:0, Clermont–Strasbourg 1:1, Lorient–Le Havre 3:3, Reims–Nantes 0:0. A Toulouse–Lens és a PSG–Brest találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (február 2-án, 3-án és 4-én): Strasbourg–PSG, Rennes–Montpellier, Nantes–Lens, Monaco–Le Havre, Lille–Clermont, Metz–Lorient, Reims–Toulouse, Brest–Nice, Lyon–Marseille.    

VÉGZETES KAPUSHIBA
Nem hozott szép játékot a Tottenham–Manchester City FA-kupa-párharc, helyzetből keveset láthatott a közönség. A mindent eldöntő találat egy kapushibát követően a 88. percben született, Vicario bakiját követően Akénak nem volt nehéz dolga közvetlen közelről betalálni az üres kapuba. A Chelsea–Aston Villa mérkőzés sem a szemet gyönyörködtető akciókról marad emlékezetes. A kapuk érintetlenek maradtak, akárcsak a Bristol City–Nottingham találkozón. Nem mindennapi jelenetek játszódtak le a West Bromwich otthonában. A második ligás csapat az élvonalbeli Wolverhamptont látta vendégül. Bár a hazaiak kezdtek jobban, az első félidő hajrájában Netónak köszönhetően mégis a Wolverhampton szerzett vezetést. A második játékrészben Cunha duplázta meg a vendégek előnyét, s úgy tűnt, ezzel le is zárja a találkozót. Mindezt nehezen viselték el a hazai szurkolók, akiknek egy kisebb csoportja betört a pályára. A játékosok az öltözőbe vonultak, majd a rend helyreállítását követően folytatódott a találkozó, de már nem változott az állás. Magabiztos játékkal győzte le a Liverpool a Norwicht. Magyar szempontból biztató, hogy Szoboszlai Dominik az 56. percben csereként a pályára lépett.

FA-kupa: Ipswich–Maidstone 1:2, Everton–Luton 1:2, Leeds–Plymouth 1:1, Leicester–Birmingham 3:0, Sheffield Utd.–Brighton 2:5, Fulham–Newcastle 0:2. Bristol City–Nottingham 0:0, Chelsea–Aston Villa 0:0, Sheffield–Coventry 1:1, Tottenham–Manchester City 0:1, West Brom–Wolves 0:2, Watford–Southampton 1:1, Liverpool–Norwich 5:2.

 

 

 

 

 

Nyitókép: A Bologna hőse Łukasz Skorupski kapus volt (Fotó: Beta/AP)