2024. május 9., csütörtök

Idényzáró topolyai döntetlen

A TSC döntetlennel zárta az őszi idényt, a topolyai gárda a Napredak együttesét fogadta a Szuperliga múlt héten pótolt 9. fordulójában. A vajdasági alakulat már a mérkőzés elején komoly mezőnyfölényt harcolt ki, és hamar megszerezte a vezetést, előnyét azonban nem tudta megőrizni, a vendégek a szünet után egyenlítettek.

A TSC-nek több kecsegtető gólhelyzete is akadt, több találat azonban már nem született a mérkőzés folyamán. Žarko Lazetić vezetőedző a meccset követő sajtótájékoztatón elmondta, a látottakkal nem lehet elégedett, ugyanakkor összességében a mögöttünk álló idényben elértekkel igen. Gratulált és köszönetet mondott a játékosoknak, egyben reményét fejezte ki, hogy a februárban induló folytatásban sikerül a színvonalat még magasabbra emelni.

Topolya: TSC–Napredak 1:1 (1:0)
TSC Aréna, 2000 néző, vezette: M. Stefanović (Belgrád). Góllövők: Milovanović a 9., illetve Đ. Jovanović a 62. percben.

TSC: Ilić, Petrović, Stojić, Krstić (Vulić, 85.), Cvetković, Ćirković (Pantović, 70.), Stanić (Antonić, 61.), Radin, Đakovac, Milovanović (Rakonjac, 61.), Jovanović.
Napredak: Bajić, Vukajlović, Marinković, Đeković, Stevanović, S. Jovanović, Zličić, Krstić (Babić, 79.), Ljubomirac, Bojović (Stanojlović, 61.), Đ. Jovanović (Stoiljković, 90.).

A 9. forduló: Voždovac–Vojvodina 3:2, Novi Pazar–Spartacus 0:1, Čukarički–Mladost 3:0, TSC–Napredak 1:1, Radnički (N)–Železničar 1:1, Javor–IMT 1:1.

 

Nyitókép: TSC