2024. május 8., szerda

Fontos pontokért játszik ma a TSC

A választásokra való tekintettel vasárnap nem rendeztek mérkőzéseket a Szuperliga hétvégi fordulójában, az Athénból pénteken hazaérkező TSC így ma délután játssza soron következő bajnoki találkozóját. Žarko Lazetić együttese a Javort fogadja az utolsó előtti őszi fordulóban.

– Az Európa-liga-találkozó ellenére nem tévesztettük szem elől a bajnoki mérkőzések fontosságát, a harmadik helyünk arról árulkodik, hogy mennyit fejlődtünk az elmúlt hónapokban. Komoly sorozaton vagyunk túl, négy hónap alatt eddig 26 mérkőzést játszottunk, ami valójában közel kétharmada a tavalyi meccseink számának, és még az őszi idénynek sincs vége! Ez főleg mentálisan volt kemény időszak, hiszen korábban még nem tapasztaltak ilyen sorozatterhelést a játékosok. A Javor az egyik legkellemetlenebb ellenfél, főleg így, az idény ezen szakaszában. Fizikailag erősek, jó ellentámadásokat vezetnek, komoly fejtörést tudnak okozni. Kielemeztük a játékukat, jó formában vagyunk. Igaz, hogy európai álmaink véget értek, de ezek a meccsek még inkább összekovácsoltak bennünket, és a megszerzett tapasztalatot a hazai bajnokságban mindenképp kamatoztatni tudjuk. Célunk, hogy jövőre is megmérettessünk a nemzetközi kupaporondon, és ehhez a Szuperligán keresztül vezet az út, amit szem előtt tartunk – mondta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a vezetőedző. A találkozó 16 órakor kezdődik a topolyai TSC Arénában, a tévécsatornák közül az Arena Premium 1 élőben közvetíti.

A 19. forduló: Radnički (N)–Vojvodina 0:1, Partizan–Radnički 1923 3:3, Novi Pazar–Radnik 2:1, Voždovac–Železničar 5:1, Spartacus–Crvena zvezda 1:4, Mladost–Napredak 1:2. A TSC–Javor és a Čukraički–IMT találkozót ma játsszák.

 

Nyitókép: TSC