2024. május 8., szerda

Történelmet írt a Jedinstvo

Remekül hajrázott a Lokomotiva és az Obilić

A legalacsonyabb osztályú észak-vajdasági labdarúgóligákban november közepén, illetve a hónap utolsó hétvégéjén zárult a bajnokság első fele. A hét csapatot felvonultató Topolya–Kishegyes–Óbecse–Verbász–Szenttamás községi ligában a november 12-i zárófordulóban az éllovas Jedinstvo gárdája 2:0-ra nyert Zentagunarason, így a péterréveiek százszázalékos teljesítménnyel és 27:4-es gólkülönbséggel végeztek az élen, 11 ponttal megelőzve az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó bácskossuthfalvi Slobodát. Az ősz folyamán a piros-fehérek szerezték a legtöbb találatot a ligában, és ők kapták a legkevesebb gólt is, rutinos csapatkapitányuk, Mihalecz Sándor pedig tizenkétszer vette be az ellenfelek kapuját.

„Csapatunk az ősszel történelmet írt, hiszen ez volt az első alkalom a klub fennállása óta, hogy pontveszteség nélkül tudtuk zárni a bajnokság első felét. Külön öröm a számunkra, hogy mindezt a péterrévei foci fennállásának 110. évében értük el. Tavasszal is folytatni szeretnénk a remek sorozatot, és természetesen a célunk a bajnoki cím, azt követően pedig szeretnénk megmérettetni magunkat a körzeti ligában is” – nyilatkozta az őszi záróforduló után Nagy Borisz, a Jedinstvo csapatának vezetőedzője.

Szintén november 12-én zárult a szezon első fele a tizenegy csapatos Szabadkai Városi Ligában, ahol az őszi elsőség kérdése valójában az utolsó utáni játéknapon dőlt el. A 11. fordulóban a Lokomotiva gárdája 4:3-ra nyert a címvédő Kelebijska šuma otthonában, a tornyosi játékosokkal felerősített Csantavér együttese viszont nem tudta hazai pályán legyőzni a jó erőkből álló Mala Bosna csapatát, így a 2019-ben és 2020-ban is bajnoki címet nyerő szabadkai alakulat kétpontos előnyre tett szert a táblázat élén.

A csantavérieknek viszont volt egy elmaradt mérkőzésük, amelyet egy héttel később, november 19-én pótoltak. A Kelebijska šuma elleni idegenbeli bajnokin a piros-feketék a topolyai TSC-ben is megfordult Sinkovits Dávid góljával már a 2. percben megszerezték a vezetést, előnyük azonban csak a 79. percig tartott ki, így Sandrik Zoltán tanítványai egypontos hátránnyal a második helyről várhatják a tavaszi folytatást. A tavaszi idény egyébként rögtön egy nagy rangadóval indul majd, a tapasztalt, magasabb osztályokat is megjárt labdarúgókból álló Lokomotiva csapata ugyanis a nyitófordulóban Csantavérre látogat.

A tizenhárom csapatos Tisza Menti Ligában két héttel később, november 26-án játszották le az őszi zárófordulót, amelynek keretében a listavezető Obilić gárdája fölényes, 9:0-s sikerrel biztosította be őszi elsőségét, a szintén 33 pontot szerző, de rosszabb gólkülönbségű moholi Bácska előtt. Az idény kezdete előtt mindenki ezt a két csapatot tartotta a legnagyobb esélyesnek, a törökkanizsai és a moholi focisták pedig igazolták is a papírformát, és magabiztos győzelmeket aratva fej fej mellett haladtak a tabellán. Az ősz csúcsrangadóján a moholiak ugyan nyerni tudtak hazai pályán, ám Kiss Norbert együttesének ez sem volt elég az őszi bajnoki címhez, mivel egy héttel korábban meglepetésre Oroszlámoson hagyták a pontokat, ahol a helyi Slavija 2:0-ra nyert ellenük. A Tisza Menti Liga őszi idényében voltak olyan mérkőzések is, amelyeken nem igazán a játéké volt a főszerep: a Gyálán megrendezett Graničar–Potisje bajnokin, miután két magyarkanizsai játékost is kiállított, Ivica Maletin játékvezető összetűzésbe került az egyik őt szidalmazó vendégszurkolóval, amiért később a törökkanizsai illetőségű bíró egyéves eltiltást kapott.

A 9. fordulóban megrendezett Jadran–Horgos találkozó pedig csak negyven percig tartott, történt ugyanis, hogy 1:0-s vendégvezetésnél egy keményebb összecsúszást követően a szanádi futballisták rátámadtak az egyik vendégjátékosra, akit kis híján meg is lincseltek. A játékvezető a sportszerűtlenül viselkedő hazai labdarúgók közül ötnek is felmutatta a piros lapot, majd az első félidő hajrájában véget is vetett az összecsapásnak, amelynek pontjait később 0:3-as eredménnyel a horgosiak kapták meg.