2024. május 9., csütörtök

Vereséggel búcsúzott Európától a TSC

A TSC az Olimpiakosz otthonában elszenvedett vereséggel zárta európai kupaszereplését. A mérkőzés elején még úgy tűnt, a topolyaiak fel tudják venni a harcot a görögökkel, a 20. perctől viszont alárendelt szerepet játszottak, több súlyos védelmi hibát is elkövettek. A Olimpiakosz a 21. percben El Kaabi fejesgóljával szerzett vezetést, majd a félidő hajrájában Podence duplázott: előbb a kapu közepén bemutatott cselsorozatát követőn lőtte ki a bal felsőt, majd két perccel később a tizenhatos bal sarkánál csapta be védőit és duplázott. A TSC a félidő végén jó helyről jutott szabadrúgáshoz, próbálkozásuk viszont elhalt a sorfalon.

A szünetet követően a TSC nem tudott kilábalni a hullámvölgyből, a 47. percben Retszosz egy bal oldali szögletet a kaupfára fejelt, a labda előbb Ilić kapus hátára, majd a kapuba pattant. Đakovac a következő támadásban szépített. Kuveljić a 60. percben megkapta második sárgáját, Ćirković a görögök pillanatnyi rövidzárlatát kihasználva újabb gólt szerzett. Carvalhal mester a 64. percben frissített, a csereként beálló El Arabi hamar „beköszönt”, góljával az Olimpiakosz újra hárommal vezetett. A házigazda a magabiztos előny ellenére sem lazított, folyamatos nyomás alatt tartotta Ilić kapuját, de az eredmény szerencsére már nem változott.

Pireusz: Olimpiakosz–TSC 5:2 (3:0)
Karaiszkákisz Stadion, vezette: Morten Krogh (Dánia). Góllövők: El Kaabi 21., Podence a 40. és a 42, Retszosz a 47., El Arabi a 68., illetve Đakovac a 48. percben.

Olimpiakosz: Pashalakis, Ortega, Camara (Richards, 86.), Fortunisz (Alekszandropulosz, 73.), El Kaabi (El Arabi, 64.), Maszurasz (Biel, 64.), Rodinei, Hezze (Carvalho, 73.), Retszosz, Podence, Ntoi.

TSC: Ilić, Krstić, Stojić, Ćalušić (Vlalukin, 87.), Petrović (Sós, 56.), Cvetković, Radin (Vulić, 55.), Kuveljić, Đakovac, Milovanović (Rakonjac, 55.), Ćirković (Stanić, 72.).

Az A csoport másik mérkőzésén: West Ham–Freiburg 2:0. A végeredmény: 1. West Ham 15, 2. Freiburg 12, 3. Olimpiakosz 7, 4. TSC 1 pont.

 

Nyitókép: Erős Kincses Krisztina felvétele