2024. május 8., szerda

A City csikócsapata is erős

A G csoportban már korábban minden lényeges kérdés eldőlt, a biztos csoportelső Manchester City így igencsak felfiatalított kerettel érkezett Belgrádba a Crvena zvezda elleni találkozóra, és rövid tapogatózó játékot követően a húszéves Micah Hamilton élete első felnőtt-tétmeccsén vezetést szerzett a vendégeknek.

A második játékrészben a cserékkel egyre offenzívabbá vált belgrádiak több helyzetet is kidolgoztak, azokat azonban olykor fájó módon elpuskázták. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, a Hamiltonhoz hasonlóan szintén csak húszéves Oscar Bobb ugyanis megduplázta csapata előnyét. Utána viszont úgy tűnt, az utolsó negyedórára visszatér a meccsbe a szerb bajnok, Hvang In Bom ugyanis szépíteni tudott, ám hamarosan szertefoszlottak az álmok, mert Hamilton büntetőt harcolt ki, amelyet Kalvin Phillips magabiztosan értékesített. A bírói ráadásban ugyan Aleksandar Katai egy szögletet követően még kozmetikázott az eredményen, de a pontszerzéshez ez kevés volt.

A szerdai játéknap rangadóján, a Borussia Dortmund–PSG találkozó első félidejében mindkét csapat három-három mérkőzésre elegendő helyzetet puskázott el. A második játékrész elején Karim Adeyemi szerzett vezetést a dortmundiaknak, amire Warren Zaire-Emery öt perccel később válaszolt, s ezután az eredmény már nem változott. Mivel az F csoport másik mérkőzésén a Milan meglepetésre idegenben legyőzte a Newcastle-t, a Dortmund első, a PSG második helyen jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

A H csoportban a Porto gólzáporos találkozón harcolta ki a továbbjutást, a Barcelona viszont annak ellenére szenvedett Antwerpenben meglepő vereséget, hogy a katalánok már korábban bebiztosították helyüket a legjobb tizenhat között. Az E csoportban az Atlético Madrid a Lazio legyőzésével a csoport első helyén zárta a küzdelmet, a Feyenoord pedig skóciai vereségétől függetlenül az Európa-ligában folytathatja a küzdelmet tavasszal.

6. forduló, E csoport: Atlético Madrid–Lazio 2:0, Celtic–Feyenoord 2:1. A csoport végeredménye: Atlético Madrid 14, Lazio 10, Feyenoord 6, Celtic 4 pont. F csoport: Borussia Dortmund–PSG 1:1, Newcastle–Milan 1:2. A csoport végeredménye: Borussia Dortmund 11, PSG és Milan 8, Newcastle 5 pont. G csoport: C. zvezda–Manchester City 2:3, Leipzig–Young Boys 2:1. A csoport végeredménye: Manchester City 18, Leipzig 12, Young Boys 4, C. zvezda 1 pont. H csoport: Antwerpen–Barcelona 3:2, Porto–Sahtar Donyeck 5:3. A csoport végeredménye: Barcelona és Porto 12, Sahtar Donyeck 9, Antwerpen 3 pont.
Az európai kupasorozatok sorsolását a tavaszi folytatásra hétfőn tartják Nyonban.

Nyitókép: A Zvezda a City ificsapatát sem tudta megállítani (Fotó: Beta/AP)