2024. május 12., vasárnap
BAJSA

A huszadik Sat-Trakt-kupa

Idén már 20. alkalommal szervezték meg a Sat-Trakt Cup elnevezésű tornát az U12-es csapatok részére szombaton Bajsán. Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója adta át a kupát a győztes Arena FK csapat kapitányának. Elmondta, hogy a jubileumot is jelentő húszas nagyon szép szám. „Ha visszatekintünk, hány év van mögöttünk, látszik, hogy mennyi játékos megfordult ezen a tornán, mennyire változtak a feltételek, ahol a gyerekek játszanak. Idén is 16 csapat vett részt, Vajdaság egész területéről érkeztek. Ilyenkor látszik az előző évekhez képest a minőségi változás. Folyamatos az előrelépés a színvonal, a szervezés területén is. A nézőknek ilyenkor tudjuk megmutatni, hogyan dolgozunk, hogyan fejlődnek a TSC alközpontjai” – mutatott rá az igazgató.

A finálét büntetők döntötték el (Fotó: TSC)

A finálét büntetők döntötték el (Fotó: TSC)

Külön köszönetet mondott a Sat-Trakt cégnek, illetve Zsemberi János tulajdonosnak, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a labdarúgásban a gyerekekkel minél többet foglalkozzanak, és hogy ez eredményes is legyen. Mindez meg is mutatkozik Bajsán, az utóbbi években pedig a TSC-ben, amely idén már a Bajnok Ligájáig is eljutott. Ez jelzi, hogy amit Zsemberi elgondolt, amibe pénzt fektetett a Sat-Trakt cégen keresztül, az meghozta az eredményeket: „Köszönettel tartozunk neki, hogy ennyire figyel a labdarúgásra, támogatja a sportot. Ezen a napon is neki köszönhetően tudunk itt lenni, és élvezettel követni ezeket a mérkőzéseket” – nyilatkozta Palágyi.

Mint ahogy említettük, a kupát idén a szabadkai Arena vitte el. A döntőben a Bajsa ellen 1:1 volt az eredmény, és a szabadkaiak büntetőkkel nyertek. Második lett így a Bajsa, harmadik a TSC. A legjobb játékos Vuk Sandić (Bajsa), a legjobb kapus Stefan Orelj (Arena). Két játékos kapott még elismerést mint a torna legjobb góllövői, mivel Strahinja Đurić (Arena) és Nagy Csongor (Bajsa) is kilencszer volt eredményes.

Nyitókép: A finálét büntetők döntötték el (Fotó: TSC)