2024. május 9., csütörtök

Szégyenletes Fradi-kudarc

A magyar bajnokot feröeri csapat alázta meg Budapesten, Csercseszov edzőt kirúgták

A Ferencvárosnak a BL első selejtezőkörének visszavágóján a feröeri KÍ Klaksvíkot kellett megvernie a továbbjutáshoz, mivel az északi első meccsen 0:0 született. Magyar ember nyilván nem akadt, aki szerint ez megoldhatatlan feladatot rótt volna a zöld-fehérekre, ehelyett viszont gyalázatos játék után kiütötték őket a szigeti műkedvelők úgy, hogy szinte kapura tartó lövésük sem volt a milliós légiós társaságnak. A szigetországi rivális már a 8. percben vezetést szerzett 11-esből, bő félóra elteltével szintén Fredriksberg révén megduplázta az előnyét, a szünet előtt pedig a harmadik találatával (Kassi, 45+1.) gyakorlatilag eldöntötte a párharcot. A hajrára teljesen szétesett a Ferencváros, amely Dibusz Dénes újabb két védésével kerülte el, hogy még megalázóbb különbségű vereséget szenvedjen a félprofi ellenféltől… Az elszánt feröeri csapatot éljenzéssel és vastapssal jutalmazta a közel húszezres nézősereg, a sajátjait pedig kifütyülte.

A lelátó már a meccs közben „hazaküldte” Sztanyiszlav Csercseszov orosz vezetőedzőt, aki érdekesmód nem mondott le a történelmi kudarc után (feröeri klub most először vert meg és búcsúztatott magyar csapatot európai kupasorozatban), de Kubatov Gábor klubelnök gyorsan kitette a szűrét. „Végtelenül szégyellem magamat mindenki nevében. A mai meccs méltatlan volt a Ferencvároshoz. A konzekvenciákat hamarosan levonjuk. A szurkolóknak köszönök mindent” – írta közösségi oldalán az elnök. Az elnök és a vezetőedző közötti egyeztetésről és az együttműködés befejezéséről a fradi.hu is beszámolt, egyúttal jelezte, hogy a csapat irányítását ideiglenesen az eddigi másodedző, Máté Csaba veszi át, munkáját pedig Leandro de Almeida segíti majd.

Az Európa-ligában idén nyolcaddöntős, sorozatban ötszörös magyar bajnok FTC a kudarcával átkerült a Konferencia Liga selejtezőjébe, melynek 2. fordulójában az ír Shamrock Rovers együttesével találkozik. A két gárda tavaly az Európa-ligában került össze a csoportkörbe jutásért, akkor a Ferencváros 4:1-es összesítéssel jutott a főtáblára.

Az első selejtezőkör visszavágója, érdekesebb eredmények: Struga–Žalgiris 1:2 (összesítésben 1:2), Sherrif–Constanta 3:0 (3:1), Makkabi (H)–Spartans (2:1 (6:1), Zrinjski–Urartu 2:3 (4:3), New Saints–Häcken 0:2 (0:6), BATE–Partizani 2:0 (3:1), Breöablik–Shamrock 2:1 (3:1), Valmeira–Olimpija 1:2 (2:4), Quarabağ–Lincoln 4:0 (6:1), Dinamo (T)–Asztana 1:2 (2:3), FTC–Klaksvík 0:3 (0:3), Swift–Slovan 0:2 (1:3), Ludogorec–Balkani 4:0 (4:2).

IX. NŐI VILÁGBAJNOKSÁG

Mindkét házigazda, Új-Zéland és Ausztrália is győzelemmel rajtolt a tegnap megkezdődött női világbajnokságon. Az A csoportban Új-Zéland meglepetésre az 1995-ös világbajnok Norvégiát, a B csoportban Ausztrália pedig Írországot verte meg, egyformán 1:0-ra. A nyitótalálkozót 42 137 néző látta az Eden Parkban, ami csúcs az új-zélandi futball történetében. Sydneyben pedig 75 ezren látogattak ki a mérkőzésre. A vb gyászszünettel kezdődött, mivel néhány órával a rajt előtt halálos kimenetelű lövöldözés volt Auckland központjában. Egy fegyveres támadó két embert lelőtt, hatot pedig megsebesített. Az ámokfutó szintén életét vesztette. Az incidens a norvégok hoteljének közelében történt.

Nyitókép: A műkedvelő feröeriek jogosan ünnepeltek Budapesten (Fotó: MTI)