2024. május 9., csütörtök
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Történelmi verés az Anfielden

Két angliai sztárcsapat derbije általában a kiélezett harcról és a hajszálon múló győzelemről szól. Nem így történt ez vasárnap este az Anfielden, ahol a Liverpool a második félidőben megtáltosodva 7:0-val gázolta le a tabellán előtte álló, az utóbbi időben egyébként stabilan erős formát mutató Manchester Unitedet. Nem nézett ki ekkora verés a vendégeknek egészen sokáig, hiszen Gakpo csak az első félidő hajrájában változtatta meg először a kijelző állását. A második félidőben azonban hamar kiszakadt a gólzsák, és kevés Mersey-parti helyzet maradt kihasználatlanul: a széteső United-védelem ellen a termelést nyitó holland (43., 50.), Núñez (47., 75.) és Szalah (66., 83.) is duplázott, Firmino pedig teljessé tette a manchesteriek megalázását (88.). A Vörös Ördögök ezzel holtversenyben legnagyobb vereségüket szenvedték el – immár negyedszer –, hiszen a távoli 1926-ban (Blackburn), 1930-ban (Aston Villa) és 1931-ben (Wolverhampton) is kikaptak már 7:0-ra vendégségben. A Premier League-érában viszont még sosem kaptak ekkora zakót.

Mo Szalah 129 liverpooli Premier League-gólnál tart, amivel megelőzte Robbie Fowlert a klub vonatkozó örökranglistájának élén (Fotó: Beta/AP)

Mo Szalah 129 liverpooli Premier League-gólnál tart, amivel megelőzte Robbie Fowlert a klub vonatkozó örökranglistájának élén (Fotó: Beta/AP)

Angol bajnokság, 26. forduló: Liverpool–Manchester United 7:0. Az élcsoport: Arsenal 63, Manchester City 58, Manchester United (–1) 49, Tottenham 45, Liverpool (–1) 42 pont stb. Francia bajnokság, 26. forduló: Lyon–Lorient 0:0, Rennes–Marseille 0:1. Az élcsoport: PSG 63, Marseille 55, Monaco és Lens 51 pont stb. Magyar bajnokság, 22. forduló: Újpest–Debrecen 1:1. Az élcsoport: Ferencváros 50, Kecskemét 36, Kisvárda 32 pont stb. Német bajnokság, 23. forduló: Wolfsburg–Frankfurt 2:2. Az élcsoport: Bayern és Borussia (D) 49, Union 44 pont stb. Olasz bajnokság, 25. forduló: Inter–Lecce 2:0, Roma–Juventus 1:0. Az élcsoport: Napoli 65, Inter 50, Lazio 48 pont stb. Spanyol bajnokság, 24. forduló: Rayo Vallecano–Athletic Bilbao 0:0, Betis–Real Madrid 0:0. Az élcsoport: Barcelona 62, Real Madrid 53, Atlético Madrid 45 pont stb. Szuperliga, 25. forduló: Voždovac–Vojvodina 0:0. Az élcsoport: C. zvezda (–1) 66, Partizan (–1) és Čukarički 50, TSC (–1) 49 pont stb.

BAJNOKOK LIGÁJA

Lisszabon és London

Ma este Portugáliában és Angliában elrajtol a BL nyolcaddöntő-visszavágóinak sorozata. Lisszabonban kényelmes helyzetben várja a Benfica a Brugge-t, miután a portugál gárda João Mário és Neres góljával megnyugtató előnyt épített ki Belgiumban, ráadásul a játék képe alapján is elmondható, hogy hazai környezetben csak még stabilabb Benfica-fölény, illetve továbbjutás várható. Más a helyzet Londonban, ahol a Chelsea a bajnoki botladozás okán a teljes szezon megmentéséért csap össze a Borussiával. Dortmundban Adeyemi emlékezetes, 60 méteres vágtája után lőtt gólja egyelőre minimális vezetést ad a sárga-feketéknek, de a Kékek játékában már német földön is benne volt a gól, így a Stamford Bridge-en igazi kétesélyes, parázs összecsapásra számíthatunk.

Nyitókép: Mo Szalah 129 liverpooli Premier League-gólnál tart, amivel megelőzte Robbie Fowlert a klub vonatkozó örökranglistájának élén (Fotó: Beta/AP)