2024. május 9., csütörtök
BAJNOKOK LIGÁJA

Lehetőség a „második vonalnak”

Két olyan mérkőzéssel folytatódik ma a BL-nyolcaddöntő odavágóinak sorozata, amelyek főszereplői nem tartoznak a torna kiemelkedő favoritjai közé. Dortmundban a Bundesliga szoros harmadik helyezettje a Premier League-ben botladozó Chelsea-t látja vendégül. A kiváló formában focizó vendéglátók sorozatban hat győzelmet (öt liga- és egy kupasikert) számlálnak a januári szezonfolytatás óta, míg a kékek egyértelműen az idényük megmentéséért lépnek pályára, tekintve, hogy a hazai pontvadászatban kevés babér terem nekik, és az FA-kupából is korán kiestek.

A dortmundi Borussia remek szériát fut a szezon újrakezdése óta (Fotó: web.de)

A dortmundi Borussia remek szériát fut a szezon újrakezdése óta (Fotó: web.de)

A másik összecsapásra Belgiumban kerül sor, ahol a Club Brugge és a portugál bajnoki címvédő Benfica is hatalmas lehetőséget kapott a BL-negyeddöntőre azzal, hogy összesorsolták őket. Természetesen a portugál gárda a párharc esélyesebbje, főleg azután, hogy a csoportban a PSG-t és a Juventust megelőzve végzett első helyen, azonban a belgákat sem kell félteni, akik a Porto mögött szoros másodikként zártak, kiejtve a versengésből a madridi Atléticót és a Leverkusent.

A PL-ben maga mögött tudta harmatgyenge sorozatát a Liverpool, amely zsinórban négy meccsen hagyta el nyeretlenül a pályát. Jürgen Klopp fiai a Mersey-parti derbin Szalah (36.) és Gakpo (49.) góljával verték az Evertont az Anfielden, amivel a Chelsea-t megelőzve a kilencedik helyre ugrottak a tabellán, és egy jó hajrával maradt reményük az európai, esetleg a BL-hely elcsípésére.

Angol bajnokság, 23. forduló: Liverpool–Everton 2:0. Az élcsoport: Arsenal (–2) 51, Manchester City (–1) 48, Manchester United 46 pont stb. Olasz bajnokság, 22. forduló: Verona–Salernitana 1:0, Sampdoria–Inter 0:0. Az élcsoport: Napoli 59, Inter 44, Atalanta, Roma és Milan 41 pont stb. Spanyol bajnokság, 21. forduló: Espanyol–Real Sociedad 2:3. Az élcsoport: Barcelona 56, Real Madrid (–1) 45, Real Sociedad 42 pont stb.

Nyitókép: A dortmundi Borussia remek szériát fut a szezon újrakezdése óta (Fotó: web.de)