2026. szeptember 25., péntek

Labdarúgás

Hátrányból fordított a TSC

A TSC női csapata a női Szuperliga 9. fordulójában megverte a Slogát, s nagy fegyvertényt hajtott ezzel végre, a kék mezeseknek ugyanis hátrányból felállva sikerült legyőzniük a tapasztalt játékosokból álló zimonyi együttest.
Bernardo Silva szerezte a City második gólját (Fotó: Beta/AP)

Egy dudás egy csárdában

A Premier League hétvégi, 11. fordulójában a pályán is nyilvánvalóvá vált, hogy Manchester városának jelenleg a City az erősebb csapata.

A Loki két arca

Nem mindennapi mérkőzésre került sor szombaton Debrecenben. A vendég Honvéd egyértelműen jobban kezdte a találkozót, és a félidő közepén büntetőből előnybe is került, majd Bőle gyorsan megduplázta csapata előnyét.

Immár hivatalos: Xavi!

Immár hivatalos, a klub korábbi kiváló középpályása, Xavi Hernandez lesz a Barcelona új vezetőedzője. A 41 éves szakember eddig az al-Szadd együttesét irányította, de tegnap a katari egyesület közölte, hogy Xavi elhagyja a csapatot a Barcelona kedvéért.