Rövid idő alatt rendesen meginoghatott volna a talaj Pep Guardiola és a Manchester City alatt, hiszen a Premier League-et nemrég még fölényesen vezető Városiak a hajráig nem tudtak előnyt szerezni az Everton otthonában – így további esély nyílt volna meg az egyre vérmesebben üldöző Liverpool előtt. A Goodison Park legénységének hátsó szekciója azonban hatalmas hibát vétett a 82.
Labdarúgás
A lengyel labdarúgó-válogatott nem áll ki az oroszok elleni világbajnoki-pótselejtezőre – jelentette be szombaton a Lengyel Labdarúgó Szövetség elnöke. „Nincs több szó, eljött a cselekvés ideje" – szögezte le Cezary Kulesza, aki elárulta: a vb-indulásért zajló vetélkedés másik ágán érintett svéd és cseh szövetség képviselőivel is tárgyalásokat folytatnak.
Vasárnap este ismét – a szezon során másodszor – összecsap a hazai Szuperliga két kimagasló csapata, a pályaválasztó Belgrádban ezúttal a Crvena zvezda lesz a ligaelső Partizannal szemben. A felek első, szeptemberi mérkőzésén 1:1-es döntetlen született, ám a piros-fehéreknek ezúttal nem felelne meg a pontosztozkodás, hiszen akkor továbbra is megmaradna ötpontos hátrányuk – igaz, a szezon rájátszásában fognak eldőlni a legfontosabb kérdések.
Nem sokáig kellett izgulnia a Konferencia Liga tizenhatoddöntőjének visszavágóján a Partizannak, amely minimális előnnyel várta a Sparta elleni visszavágót. A prágaiak a 24. percre szinte kilátásta...
Nem bírt el egymással Madridban az Atlético és a Manchester United a BL nyolcaddöntőjének odavágóján, a felek 1:1-es részeredménnyel várják az angliai második felvonást. Diego Simeone legénysége hamar vezetést szerzett João Félix fejesével (7.
Nem feltétlenül Szabics Imre volt az oka a Fehérvár idei szenvedésének. Ezt jól mutatja az is, hogy vasárnap, az immár az új edzővel, a német Michael Borisszal a kispadon a székesfehérváriak hazai pályán szenvedtek vereséget az Újpesttől.

