2024. április 17., szerda

George Foreman hetvenöt éves

Szerdán ünnepelte 75. születésnapját George Foreman, minden idők egyik legjobb nehézsúlyú ökölvívója, aki e kategóriában a legidősebb profi világbajnok. A Texas állambeli Marshallban, egy szegény afroamerikai családban született. Hat testvérével együtt Houston egyik legveszélyesebb negyedében nőtt fel, az elzülléstől pedig az mentette meg, hogy 16 évesen csatlakozott a hátrányos helyzetű fiatalok számára indított képzési programhoz, és elkezdett bokszolni. Rendkívüli adottságai révén egy év után már az amerikai válogatott tagja volt, az 1968-as mexikói olimpián nehézsúlyban aranyérmet nyert. A következő évben profinak állt, sorozatban 37 mérkőzést nyert meg, 34 alkalommal kiütéssel. A hibátlan mérlegű Foreman a WBA és a WBC szervezet első számú trónkövetelőjeként 1973. január 22-én világbajnoki címmérkőzést vívhatott a szintén veretlen, 1971-ben a visszatérő Muhammad Alit is legyőző Joe Frazier ellen.

A 191 centis, 99 kilós Foreman esélytelenebbnek számított ugyan, de az első két menetben hatszor küldte a padlóra ellenfelét, aki már csak támolygott a ringben, s a bíró beszüntette az egyoldalú küzdelmet. Címét 1974. október 30-án a nagy visszatérést bemutató Ali ellen kellett megvédenie a kongói Kinshasában. A boksztörténelembe Rumble in the Jungle (Bunyó a dzsungelben) elnevezéssel bevonult összecsapás előtt sokan azt várták, hogy Foreman véget vet Ali pályafutásának. A szorítót mégis vesztesen hagyta el: Ali az első menetekben a kötélre támaszkodva hagyta, hogy Foreman testet vagy a levegőt érő ütésekre pazarolja erejét, miközben folyamatosan heccelte: „Ez minden, amit nyújtani tudsz?”

A mérkőzés közepén aztán átvette a kezdeményezést, és a 8. menetben kiütötte holtfáradt ellenfelét, ez volt Foreman egyetlen KO veresége. A ringbe 1976-ban tért vissza, és öt kiütéses győzelmet aratott, „áldozatai” között volt Frazier is. 1977 márciusában azonban fáradtan, akklimatizálódás nélkül állt ki Puerto Rico szigetén Jimmy Young ellen, és elszenvedte pályafutása második vereségét. Az öltözőben hőgutát kapott, és eszméletét vesztette, a halálközeli élmény hatására megtért, és úgy döntött, életét Isten szolgálatának szenteli. Lelkipásztor lett Houstonban, tévés prédikációkat tartott, fiatalokat segítő központot nyitott.

1987-ben, 38 évesen és mintegy 20 kilóval nehezebben váratlanul bejelentette visszatérését. Bár az évek múlásával lassabb lett, ütései ugyanolyan letaglózók maradtak. Fokozatosan formába lendülve sorozatban 24 győzelmet aratott, s 1991. április 19-én Evander Holyfield ellen már világbajnoki címmérkőzésen húzhatott kesztyűt, de pontozással vesztett. 1993-ban egy újabb címmérkőzésen, a WBO trónjáért Tommy Morrison ellen maradt alul, de 1994. november 5-én beteljesült nagy álma. A veterán Foreman ezen a napon a WBA és az IBF nehézsúlyú világbajnoki címéért Las Vegasban rendezett összecsapáson a regnáló Michael Moorer ellen lépett ringbe. Az első kilenc menetben nem sok babér termett számára, Moorer újra és újra megütötte, majd eltáncolt előle. A 10. menetben viszont egy megrendítő erejű ütéskombinációja célba talált, és a bíró kiszámolta a padlóra került Moorert. Foreman 45 évesen és 299 naposan minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka lett; azzal, hogy 20 év után szerezte vissza a világbajnoki címet, újabb rekordot állított fel; a két bokszoló között lévő 19 év korkülönbség szintén rekordnak számít.

A szakemberek szerint Foreman az egyik legnagyobb nehézsúlyú bokszoló volt, bár technikája korántsem volt kifinomult, és védekezése is meglehetősen szellős maradt, győzelmeit nyers ütőerejének, erőszakosságának, kiváló ütésálló képességének köszönhette. Választott hivatására utalva született az a mondás, hogy „ő a világ egyetlen lelkésze, aki teljesen törvényesen hetvenhat embert vert félholtra”.

Foreman 1985 óta él együtt ötödik feleségével, és tizenkét gyermeke született, mind az öt fiát George-nak hívják. Sportkommentátorként is tevékenykedett, több könyvet írt. Üzletembernek sem utolsó: amikor tíz év után visszatért a ringbe, nyilatkozataiban sikereit egészséges étrendjének tulajdonította. Meg is kereste a konyhafelszerelési cikkeket gyártó Russell Hobbs cég, hogy legyen új grillkészülékük arca, s a Foreman által reklámozott, nevét viselő készülékből 1994 óta százmilliónál több darabot adtak el. Az üzleten becslések szerint 200 millió dollárt keresett, nagyságrendekkel többet, mint sportolói pályafutása alatt.