2024. május 9., csütörtök

Dicstelen Detroit

Negatív rekordot állított fel a Detroit csapata az elitligában, a Brooklyn ellen ugyanis zsinórban 27. vereségét könyvelte el a keleti főcsoport sereghajtója, amilyen hosszú vesszőfutást még egyetlen gárda sem mutatott be egyazon alapszakasz során. A fiatal Cade Cunningham (41) vezette Pistons még a zárónegyed során is vezetett minimális különbséggel, de a végjátékban ismét alulmaradt. A győztes Netsnél Cameron Johnson (24) volt a legeredményesebb.

A Little Caesars Arena közönsége már dühösen azt skandálta, hogy „Sell the team!”, azaz „Adjátok el a csapatot!”, míg a The Detroit News című napilap nevetségesnek nevezte az együttes teljesítményét. „Senki sem vágyik ilyen hírnévre. Valószínűleg én vagyok a leginkább felelős ezért a helyzetért, de sajnos ez a realitás” – jelentette ki Monty Williams vezetőedző. A Detroit következő „célja” a Philadelphia abszolút csúcsa lehet, a 76ers ugyanis a 2014/2015-ös idény végén és a következő elején sorrendben 28 zakót kapott. A Pistonsnak jó esélye van erre, mivel a következő meccsén a listavezető Boston csarnokában lép pályára…

Ellenkező utat látszik megkezdeni a Memphis, amely sztárirányítója, Ja Morant eltiltás utáni visszatérését követően négyből négy diadalt számlál, és megkezdte hosszú felkapaszkodását a playoffhelyek felé. Morant a New Orleans-i, hosszabbításban eldőlt találkozón is a Grizzlies legjobbja volt 31 ponttal. Közben Bogdan Bogdanović nem túl hatékony dobásmutatóval 22-ig számlált, de az Atlanta kikapott Chicagóban.

NBA, alapszakasz: Detroit–Brooklyn 112:118, Washington–Orlando 119:127, Chicago–Atlanta 118:113, Houston–Indiana 117:123, New Orleans–Memphis 103:103, h. u. 115:116, Oklahoma–Minnesota 129:106, San Antonio–Utah 118:130, Portland–Sacramento 130:113, LA Clippers–Charlotte 113:104. Eurokupa, 13. forduló, A csoport: Joventut–Venezia 89:81, Paris–London 94:77. B csoport: Bourg–Gran Canaria 76:76, h. u. 92:84, Ulm–Türk Telekom 79:85.

 

Nyitókép: Cade Cunninghamék minden idők leghosszabb vereségsorozatát jegyezhetik (Fotó: Beta/AP)