2025. május 29., csütörtök

A Győr a bajnok

A Győr nyerte meg az aranyérmet a magyar női bajnokságban, másodikként a Ferencváros, harmadikként az újonc Esztergom végzett. A dobogós helyezések a szombati záró fordulóban dőltek csak el, a Bajnokok Ligája hétvégi, budapesti négyes döntőjére készülő Győr tartalékos felállásban a vendég és magyar kupa-bronzérmes Budaörs 39:23-as legyőzésével szerezte meg az első helyet, ennek köszönhetően 18. alkalommal végzett a pontvadászat élén. „Amikor idekerültem, az volt az elvárás, hogy nyerjük meg a Bajnokok Ligáját és hozzuk vissza a trófeát Győrbe, de tudtam, hogy a bajnoki cím is nagyon fontos a klub számára, sőt, talán fontosabb volt, hogy ezt elérjük. Életem egyik legnagyszerűbb napja a mai” – nyilatkozta a Budaörs legyőzése után Per Johansson, a Győr vezetőedzője. Az előző idényben érkezett svéd szakember irányításával a győriek tavaly megnyerték a BL-t, így a hétvégén a címvédésért lépnek pályára.

A bajnoki ezüstérmes Ferencváros házigazdaként 38:24-re nyert a Fehérvár ellen a zárófordulóban. Allan Heine vezetőedző időt kért bő egy perccel a vége előtt, de nem a csapathoz szólt, hanem a pálya közepére küldte a visszavonuló Andrea Lekićet, akit felállva ünnepelt a közönség. „Örülök, hogy a mérkőzés így ért véget, és a játékosok megkapták a jól megérdemelt tapsot a közönségtől. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen módon tudtuk lezárni az idényt” – mondta az FTC-től szintén távozó dán edző. Hozzátette, a meccs kezdete is nagyon érzelmes volt, ez egyértelműen látszott, és akkor is szükségük volt egy időkérésre, hogy visszataláljanak a saját játékukhoz.

A harmadik az újonc Esztergom lett, amely hazai pályán 37:24-re verte a Dunaújvárost. „Nagyon boldogok vagyunk, és büszkék a bronzéremre” – kezdte értékelését a meccs után Elek Gábor vezetőedző. Hozzátette, hogy két évvel ezelőtt, amikor elindultak ezen az úton, sok mindenre gondoltak, de arra, hogy most itt fognak tartani, egészen biztosan nem, és talán erre a legbüszkébbek. „Valamint arra a frenetikus hangulatra, ami ezt az évet a csarnokunkban, és sokszor idegenben is jellemezte. Természetesen jár a köszönet a játékosaimnak, a szakmai stáb tagjainak és a vezetőségnek, de most elsősorban a szurkolóinknak mondanék köszönetet, mert ők is nagyon sokat tettek azért, hogy ezt elérjük” – magyarázta a mester.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Győr bajnokcsapata (Fotó: Beta/AP)